Turisztikai képzés lehetőség Budapesten a Leonardo da Vinci Program keretében
[2009/11/10]
A projekt címe Szakmai képzés a turisztikai iparágban, a Lifelong Learning Programme keretén belül működő Leonardo da Vinci program része.
Célja 11 fiatalnak lehetőséget adni arra, hogy egy Budapesten megtartandó képzés révén szakmai gyakorlaton vegyenek részt a turizmus területén.
Ez a képzés három hotelben (3-5 csillagos hotelek) és egy utazási irodában fog lezajlani.
A célcsoportunk fiatal munkanélkülieket, és frissen végzett turisztika vagy közgazdaság szakosokat foglal magába. Célunk ezeknek a személyeknek megadni azt az esélyt, hogy gyakorlati tapasztalatot nyerjenek, és ez által elősegítsü k és növeljük az esélyeiket arra, hogy a jövőben szakmájukban állást szerezzenek.
A budapesti hotelek 11 résztvevőt fogadnak és a képzés 17 hetet fog tartani, mely 2010 elején kezdődik (január-május) .
A résztvevők a mappájuk-, illetve interjú alapján lesznek kiválasztva, ezek után egy nyelvi képzés lesz Nagyváradon (decemberben) amiről kapnak nyelvtudási elismervényt. 2010 elején lesz egy kulturális felkészítés ami után elkezdődik a képzés.
Ennek elvégzése után, minden résztvevú fog kapni egy Europass Mobility diplomát, amely Európai Unió szinten el van ismerve.
A négy hónap képzés alatt a résztvevők tapasztalatot fognak nyerni egy széles skálájú aktivitásban a turisztikai ágazatban. Meg lesz adva a lehetősé g arra, hogy megtanulják, hogyan mőködik egy hotel, a gazdasági magatartás és a turizmus Magyaroszágon. Hazatéréskor meg lesz az a tapasztalatuk, amelyre szükségük van a szakmai gyakorlatot igénylő; cégeknél, s így több esélyük lesz állásszerzésre a szakmájukon belül.
A projekt koordináló szervezete és meghirdetője a Partiumi Michiel de Ruyter Tudományos Társaság Romániából, a szervező Pontus Iuventae Alapítvány Magyarországról, a fogadó partnerek a három hotel és az utazási iroda Budapesten.
A pénzügyi forrást, támogatónk az Európai Bizottság biztosítja a román nemzeti ügynökségen (ANPCDEFP) keresztül.
A résztvevők szállása, étkezése és szállítása (hazai és nemzetközi) biztosítva lesz, illetve fognak kapni 150 Euro havi zsebpénzt.
Elvárások: Az angol nyelv társalgási szinten való ismerete kötelező . Egyetemi vagy középiskolai végzettség. A résztvevői szerződé s elfogadása és betartása.
Jelentkezési határidő: 2009. november 20.
Jelentkezni az angol nyelvű jelentkezési lap kitöltésével, valamint az Europass CV kitöltésével lehet. A jelentkezést az office@deruyter.ro email címre lehet elküldeni.
A jelentkezéshez szükséges űrlapok letölthetőek a www.deruyter.ro, valamint a www.iuventa.hu honlapokról is.
További hasznos információ: office@deruyter.ro, +4-0723-68.17.17, +4-0374-00-98-11
Forrás: palyazatok.ro
vissza a hírekhez
|