[2010/06/07]
Jogászképzés indul a Sapientia EMTE kolozsvári karán!
A Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) a 2010. május 20-i ülésén jóváhagyta a Kolozsvár helyszínnel induló jogászképzés elindítását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A hatóság döntése értelmében a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar 2010 júliusában felvételit hirdet erre az újonnan induló szakra is. Az ARACIS által jóváhagyott, a 2010-2011-es tanévben meghirdethető helyek száma 40. További információk ITT találhatók, valamint a szenkovics@sapientia.ro e-mail címen igényelhetők.
|
[2010/06/07]
Kultúra program: információs nap Romániában
Információs napot tartanak 2010 júliusában a Kultúra program partnerkapcsolati lehetőségeiről Bonchidán, amelyre várják magyar szervezetek jelentkezését.
|
[2010/06/07]
Házunk-Hazánk - fotópályázat
Házunk-Hazánk címmel fotópályázatot hirdetnek magyar fotósoknak.
|
[2010/06/03]
Felhívás Országos Interdiszciplináris Konferencián való részvételre!
A PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégiuma és a Lengyel Ifjúsági Egyesület Törésvonalak. Politikai, szociális és kulturális hasadások a közép-európai társadalmakban a koraújkortól napjainkig címmel országos konferenciát szervez.
|
[2010/05/27]
Természet az objektíven - Fotópályázat
2010 a biodiverzitás éve, vagyis az állat- és növényfajok sokféleségéé. Ennek jegyében hirdették meg a pályázatot.
|
[2010/05/20]
Pályázati felhívás a 2010. évi Márton Áron Nyári Egyetemen való részvételre!
A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága pályázatot hirdet a 2010. évi Márton Áron Nyári Egyetemen való részvételre. A Nyári Egyetem témája: Kalandozások térben és időben a kultúra jegyében
|
[2010/05/20]
Nyári Szakmai Gyakorlat
A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága pályázatot hirdet az A/3 ösztöndíjas, Miniszteri ösztöndíjas, illetve államilag támogatott képzésben részt vevő, magyar nemzetiségű hallgatók számára, amely szakmai gyakorlatban való részvétel támogatására vonatkozik.
|
[2010/05/17]
Pályázati felhívás egyetemisták, főiskolások és fiatal kutatók részére
A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) és a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények hallgatói, doktoranduszai, valamint 35 évnél fiatalabb kutatók számára Határtalan Európa - határon átnyúló kapcsolatok témakörben.
|
[2010/05/12]
Mikrofonközelben! Erdély Magyar Rádiós Képzés
Rádiós képzést szervez 2010. május 14-16. között az Agnus Rádió és a K-fé Rádió, olyan diákoknak akiket érdekel a rádiózás.
|
[2010/05/12]
BMD Tisztújítás
A Brassói Magyar Diákszövetség május 10.-én tartott közgyűlésén megtörtént a szervezet vezetőségének megújjúlása.
|
[2010/05/11]
Őszi részképzés a 2010-2011-es tanévre!
Talán már hallottál erről az ösztöndíjról ismerősöktől, mivel hogy ez egy igen népszerű program, de nem tudtad pontosan mit is jelent az hogy „részképzés”. Röviden összefoglalnánk neked a fontosabb tudnivalókat:
|
[2010/05/06]
Emberi Jogi Képzés indul a CEMO szervezésében
Július 1-10 között magyar nyelvű emberi jogi képzés indul a CEMO (Civil Elkötelezettsé g Mozgalom, www.cemo.ro) szervezésében az Outward Bound Nemzetközi Tréning-központban Szovátán.
|
[2010/05/05]
BMDSZ Magyar Filmklub
A Bukaresti Magyar Diákszövetség a Bukaresti Petőfi Művelődési Társasággal együttműködve minden csütörtök este magyar filmklubot szervez.
|
[2010/05/04]
XIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
2010. május 14-16. között szervezi meg a XIII. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK) Kolozsváron a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel (KMEI).
|
[2010/05/03]
Kispál és a Borz koncert Kolozsáron!
2010. május 5-én Kolozsváron a sportcsarnokban koncertezik a Kispál és a Borz zenekar. Magyarország legnépszerűbb alternatív rockzenekara a KMDSZ és a Paprika Rádió meghívására, a kolozsvári Diáknapok nyitóbuliján lépnek fel. Jegyek a koncertre elővételben a KMDSZ irodában és a Paprika Rádiónál 25 lejért, a helyszínen 30 lejért vásárolhatóak. Diáknapos résztvevőknek mindössze 15 lej. Kapunyitás 21 órakor lesz.
|
[2010/05/03]
Beindult a Karrier Iroda!
Szakemberek várnak a A KMDSZ-irodában minden szerdán 19 órától. Karriereddel, önmagaddal, önismerettel kapcsolatos kérdéseidre igyekszünk választ adni. A szórólapot itt nézheted meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk,
A Karrier-irodás csapat
|
[2010/04/30]
XV. Budapesti Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara együttműködésben az ELTE Kuncz Ödön Jogi Tudásközponttal valamint a Balassi Intézettel ebben az évben immáron tizenötödik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű jog- és történészhallgatók, pályakezdő jogászok és történészek, valamint minden érdeklődő értelmiségi számára a Budapesti Nyári Egyetemet 2010. június 27 – július 5. között.
|
[2010/04/29]
Megjelent az Egyetemi Kalauz 2010!
Egyetemi Kalauz 2010 megrendelhető a következő elérhetőségeken: 400090 Kolozsvár, Bisericii Ortodoxe utca 7. szám
tel.: 0264-592155, 0742873680 e-mail:office@omdsz.ro 
|
[2010/04/29]
Felhívás a XI. RODOSZ konferenciára
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) tizenegyedik alkalommal hirdeti meg tudományos konferenciáját Kolozsváron, 2010. november 12-14. között. A konferencián való részvétel nem kötött tudományos fokozathoz: előfeltétele kizárólag az egyetemi végzettség.
|
[2010/04/09]
Felvételi Tájékoztató 2010
Indul a Felvételi Tájékoztató Körút!
Az Országos Magyar Diákszövetség az idén is megszervezi a „Felvételi Tájékoztató Körutat” amely során az Egyetemi Kalauz 2010 című kiadványunk bemutatása mellett a felvételivel kapcsolatos információk „házhoz szállítása”történik. A körút során, a könyvben megtalálható konkrét adatok mellett részletes tájékoztatást igyekszünk nyújtani a képzésekről, ösztöndíj-lehetőségekről, az egyetemekről, a bentlakásokról, az egyetemi központok kultúrális és szórakozási lehetőségeiről, és nem legutolsó sorban a diákszervezetekről. Célunk egyértelmű: minél több középiskolást meggyőzni arról, hogy felelősségteljesen válasszanak és tudatosan készüljenek a nekik legmegfelelőbb szakra.
A programot itt lehet letölteni.
Támogatók: Communitas Alapítvány, Oktatási és Kultúrális Minisztérium, KMEI
Társszervező: MAKOSZ
Partnerek: Sapeintia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Babeş-Bólyai Tudományegyetem
Médiatémogatók: kukker.ro, manna.ro, Új magyar szó, Duna TV
|
[2010/03/26]
Szülőföldön magyarul
Az Iskola Alapítvány Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának támogatásával 2010. február 15-től meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” pályázatot a Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás-, illetve Hallgatói támogatás igénylésére, a 2009–2010-es tanévre.
A pályázat célja: a romániai magyar nyelvű oktatás és nevelés anyagi támogatása.
A pályázók köre:
1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelő közigazgatási egységben nincs megfelelő szintű magyar nyelvű oktatás; 2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben alapfokú vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
Beküldési határidő: 2010. április 30. (postabélyegző dátuma)
|
[2010/03/26]
16. Pénzügyi Nyári Egyetem
A Széchenyi István Szakkollégium 1994 óta rendszeresen megrendezi Pénzügyi Nyári Egyetemét (PNYE) határon túli magyar anyanyelvű hallgatók számára. A rendezvény sikerét jelzi, hogy előadóink évről évre nagy örömmel jönnek vissza oktatni, előadást tartani Keszthelyre, illetve a tábor résztvevőinek pozitív visszajelzései is azt mutatják: érdemes évről évre megszervezni a PNYE-t. Szponzoraink támogatásának köszönhetően eddig minden évben sikerült színvonalasan lebonyolítani a rendezvényt. A tábort idén is szeretnénk megrendezni, s ennek érdekében a Széchenyi István Szakkollégium pályázatot ír ki a XVI. Pénzügyi Nyári Egyetemen való részvételre az alábbi feltételekkel:
A nyári egyetem témája: Bankszakmai ismeretek és a banki döntések szimulációja
Helyszíne: Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolája és Kollégiuma (honlap)
Időtartama: 2010. augusztus 1 - augusztus 13.
|
[2010/03/09]
A Braunschweig- i Sajtóklub ösztöndíjat hirdetett meg (kezdő) újságíróknak!
A 2010-es felhívás romániai érdeklődőkhöz szól. A Braunschweig- i Sajtóklubban különböző médiumok újságírói, cégek és intézmények szóvivői valamint PR-szakemberei tömörülnek. A Sajtóklub 2010-es ösztöndíja romániai (kezdő) újságíróknak szeretne lehetőséget nyújtani a német sajtó részleges megismerésére valamint a sajtószabadság és demokrácia kérdéseinek taglalására. Erre 2010 szeptember 1. és október 31. között kerülhet sor. A Sajtóklub ösztöndíja ingyenes lakhatási lehetőséget és 2.000,- eurót nyújt a németországi tartozkódás idejére. A pályázás határideje március 31.
|
[2010/02/23]
Székely Előfutár Alapitvány Balás Elek Ösztöndij felhivása
A Székely Előfutár Alapitvány örömmel adja hirül a Balás Elek Ösztöndij felhivást és a jelentkezési adatlapot (rákattintva letölthető). A jelentkezési határidő: 2010. március 31, gyergyói idő szerint éjfél és a beküldési cim: ffapplications@gmail.com.
Az Alapitvány abban bizik, hogy nemcsak sok tehetséges jelentkező fog pályázni, de a tudományos élet legjobbjai tanácsadóként fogják segiteni a kutatás tanulását olyan témákban, amelyek a Székelyföld élenjáró jövőjét épitik a tudásalapú társadalomban.
Nagy felfedezések kisebbségben kezdődnek!
|
[2010/02/08]
Mecénás ösztöndíj
"Segítsd a jót, hogy kitűnővé váljon"- a mottója a Mecénás Alapítvány pályázati kiírásának, melyet idén immár hetedik alkalommal hírdetnek meg. Az ösztöndíjat néhány éve nagyváradi közéleti személyiségek, vállalkozók és az RMDSZ alapította azzal a céllal, hogy támogatásban részesítsenek tehetséges felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalokat. A diákoknak 8-as feletti tanulmányi átlageredménnyel kell rendelkezniük és vállalniuk kell, hogy tanulmányaik befejezése után legalább öt évig szülőföldjükön maradnak. Pályázhat minden alapképzésben részesülő egyetemista aki Bihar megyei állandó lakhellyel rendelkezik vagy, valamelyik nagyváradi székhelyű egyetemen tanul.
|
[2010/01/25]
XII. Temesvári Műszaki Tudományos Diákkonferencia
A 12. TDK április 16-18. között kerül megrendezésre. A konferencia nemcsak a kihívásról, erdélyi és határon túli magyar diákok tudományos munkáinak versenyérol, hanem ismerkedésről, szórakozásról, tapasztalatszerzésről szól.
Tehát, aki kivánja összekötni a kellemest a hasznossal, az csatlakozzon a TDK alkalmával tartott rendezvénysorozaton akár a versenyzők táborához, akár a hallgatósághoz.
|
[2010/01/25]
XVII. Marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia
A XVII. Marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia 2010. március 18-21. között kerül megrendezésre.
Általános jelentkezési-, részvételi feltételek és elvárások:
1. Az absztraktok és a dolgozat szövege magyar nyelvű. 2. Egy dolgozatnak maximum három szerzője lehet. 3. Egy szerző több dolgozatot is bemutathat. 4. Egy dolgozat csak egy szekcióban kerülhet bemutatásra.
|
[2009/12/03]
Erdélyi TudásTár. Tudományos bulvárkodás.
Az Erdélyi Tudástár olyan előadássorozat, amelynek keretén belül fiatal kutatókkal találkozhatsz. Beszélnek kutatási eredményeikről, illetve arról is, hogy milyen kalandokkal és lehetőségekkel jár egy PhD programban való részvétel.
|
[2009/11/25]
IX. ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA - Nagyvárad
Mit kell tenned? - leadni egy általad írt tudományos dolgozatot december 3.ig (16.00) - bemutatni és megvédeni a zsűri előtt december 4.én 15.00-tól Mit nyerhetsz? - szakmai tapasztalatot - pluszpontot egyes ösztöndíjaknál (Mecénás, részképzés stb.) - tiszteletet (a tanárok, a csoporttársak és a zsűri előtt) - pénznyereményt Témakörök: - turisztika - környezetvédelem - agrármérnöki - ha más témakörben szeretnél dolgozatot leadni december 1.ig jelezd felénk e-mailen
|
[2009/11/24]
XX. KMDSZ gólyabál
2009 november 25-én, 22:00 órai kezdettel megszervezésre kerül a
XX. KMDSZ Gólyabál
Meghívottak: Heaven Street Seven Supernem
Mindenkit sok szeretettel várunk!
|
[2009/11/23]
Szociális ösztöndíjpályázat - eredményhirdetés
Az Iskola Alapítvány ösztöndíjbizottsága 2009. november 20-án elbírálta a Szociális ösztöndíjra beküldött kérelmeket. A bizottság a középiskolában tanulók számára 150 ösztöndíjat ítélt meg fejenként 300 lej értékben.
|
[2009/11/16]
UNIVERSITAREA tanulmányi kiállítás, Kolozsvár, november 18-20.
Tanulmányi kiállítás nyílik Kolozsváron 2009. november 18. és 19. között, helyszín: Expo Transilvania. A kiállítás programja megtekinthető itt. Akiket érdekelnek az olyan lehetőségek mint, a dániai tandíjmentes továbbtanulás, azok a kiállításon több információt megtudhatnak, valamint a www.daniaitovabbtanulas.dk honlapról.
|
[2009/11/12]
Holnap kezdődik a X. RODOSz Konferencia
A X. RODOSz Konferencia programja november 13-án, pénteken kezdődik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Kar épületében, a Plugarilor (volt Dostoievski) utca 34-36. szám alatt.
|
[2009/11/10]
Turisztikai képzés lehetőség Budapesten a Leonardo da Vinci Program keretében
A projekt címe Szakmai képzés a turisztikai iparágban, a Lifelong Learning Programme keretén belül működő Leonardo da Vinci program része.
Célja 11 fiatalnak lehetőséget adni arra, hogy egy Budapesten megtartandó képzés révén szakmai gyakorlaton vegyenek részt a turizmus területén.
|
[2009/11/09]
Miénk itt a tér! - gyere kedd este a Főtérre!
Miénk itt a tér! – felhívással fordulunk mindazokhoz, akiket hozzánk hasonlóan felháborított a Matyi tér múlt heti látványa. A Főtér továbbra is a miénk, s a mi feladatunk azt élettel megtölteni.
|
[2009/11/06]
Tavaszi részképzés a 2009-2010-es tanévre

Talán már hallottál erről az ösztöndíjról ismerősöktől, mivel hogy ez egy igen népszerű program, de nem tudtad pontosan mit is jelent az hogy „részképzés”. Röviden összefoglalnánk neked a fontosabb tudnivalókat:
|
[2009/11/05]
November 7-én, Szombaton Kolozsváron koncertezik a Csík Zenekar
A zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de ezáltal a magyar népzenét is.
Bővebben: www.csikband. hu
Minden érdeklődőt, táncolni vágyót szeretettel várunk szombat este, a Spritz Café-ban, 20 órától.
|
[2009/10/16]
Posztdoktori lehetôségek a Debreceni Egyetemen
DNS transzpozíció molekuláris biológiájával foglalkozó nemzetközi kutatócsoport munkatársakat keres posztdoktori szinten. Az állásokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán elnyert, “Ôssejt és génterápiás kutatóközpont létrehozása a Debreceni Egyetemen” projekt fedezi. A projekt magába foglalja a transzpozonok genetikai felhasználásának aspektusait ôssejtmanipuláció és humán génterápia céljaira.
|
[2009/10/14]
Szegedi áthallgatás
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzata valamint a Profil Szervezet illetve a KMDSZ idén is meghírdeti a Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogramot, melyre november 8. és november 28 között kerül sor!
Legfontosabb feltétel: légy a Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatója!
|
[2009/10/07]
Kedvezmények az Euro 26 - os kártyával
A Kulturális Minisztérium és az Euro 26 alapítvány 2009. július 23.-án kötött egyezménye alapján az Euro 26-os kártyával rendelkező fiatalok 75%-os kedvezményt kapnak azon kulturális intézményekben melyek a minisztériumhoz tartoznak. Ráadásul minden hónap 26.-án ingyenes belépőket biztosítanak. További információkat ITT olvashattok. Forrás: www.euro26.ro
|
[2009/10/01]
Humanitárius jazz koncert
Harry Tavitian, a híres jazz-zongorista és a szatmári dobos, Cserey Csaba közös produkcióját hallgathatja a kolozsvári jazz-kedvelő közönség, október 9-én, 19 órától, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia Stúdiótermében. A kortárs zenei élet két markáns személyisége autista gyermekek megsegítésére tart humanitárius koncertet.
|
[2009/10/01]
Könyvtárbelépő ingyen Kolozsváron
Az Octavian Goga Megyei Könyvtár egy hónapig ingyen bocsát ki könyvtárbelépőket, a kampány célja, hogy olvasásra bátorítsa a diákokat és az egyetemistákat. Egész októberben ingyenesen lehet beiratkozni a könyvtárba, a beiratkozáshoz szükséges iratok: az ellenőrző könyv vagy egyetemista könyvecske, fénykép és a személyazonossági kártya. A könyvtárbelépő 5 évig érvényes. forrás: erdely.ma
|
[2009/09/21]
Civil Autómentes Nap - Szeptember 22.
Felhívás Szeptember 22-én tartják az európai autómentes világnapot. E nap alkalmával a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) is civil kezdeményezésű autómentes napot hirdet Kolozsvárt. Egy ifjúsági tömörülésnek nagyon fontos a környezetünk tisztaságának a fontosságát hirdetni. Mivel ettől függ, hogy a következő generációk milyen városban nőnek fel. Ezért is fontos az autómentesség képviselete, főleg egy olyan nagyvárosban, mint Kolozsvár ahol mindennapiak a közlekedési dugók.
|
[2009/09/16]
Pálfi István területfejlesztési ösztöndíj
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázatot hirdet 1 éves ösztöndíjra és magyarországi, valamint brüsszeli /európai parlamenti/ gyakornoki időre, Románia partiumi részéből származó magyar nemzetiségű, bármely szülőföldi felsőoktatási intézményben utolsó vagy utolsó előtti évfolyamon tanuló hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek számára.
|
[2009/09/15]
Szociális ösztöndíjpályázat
Az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap Iroda támogatásával, az Országos Magyar Diákszövetséggel együttműködve pályázatot hirdet egyetemi hallgatók szociális támogatására.
A pályázat célja a leginkább rászoruló egyetemi hallgatók anyagi megsegítése. Támogatásban részesül 300 egyetemi hallgató, három kategóriában: 100 egyetemi hallgató számára 400 RON 100 egyetemi hallgató számára 350 RON 100 egyetemi hallgató számára 300 RON A PÁLYÁZATOK BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2009. október 15. (postabélyegző dátuma), délután 16 óra.
|
[2009/09/10]
Active citizenship and cultural heritage
The value of heritage (the built and historic environment), is widely recognized as an asset which can be utilized to enhance social integration within communities, and to promote a sense of civic pride and identity through developing a better understanding of the environment in which people live. The heritage environment has been extensively used in this way in the UK to successfully develop community inclusive projects to build community cohesion.
The objective of the project is to foster cooperation between the different countries and ethnic groups at European level, through culture to create a bridge between communities, to enhance the sense of European citizenship and cooperation. This will be achieved through bringing together people from across Europe to share and exchange experiences, opinions and values, to learn from history and to build for the future. Participants are learning about each-others culture, about the society’s involvement in issues related to cultural heritage, and how the heritage has contributed to fostering citizenship and social inclusion in the developed countries, and also to transfer that experience to South-Esat Europe. It is important to realise the responsibilities of being a European citizen, to care and protect the cultural environment we inherited, and to pass it over to the next generations.
|
[2009/09/09]
Inernship: British Council
Daca esti interesat de managementul de proiect in domeniul educatiei, stiintei, al artelor, al guvernarii si egalitatii de sanse, poti sa faci un stagiu de practica la Departamentul de Proiecte & Consultanta al British Council, Bucuresti. Programul de internship ofera studentilor oportunitatea de a acumula experienta practica intr-un mediu de lucru international precum si de a intelege strategia si domeniile de activitate ale British Council.
Data limita pentru inscriere este: 22 septembrie 2009
Informatii detaliate: http://www.britishcouncil.org/ro/romania-about-employment- opportunities-internship.htm
|
[2009/08/19]
Felhívás a X. RODOSZ konferenciára
Kedves Kollégák és Érdeklődők,
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége tizedik alkalommal hirdeti meg tudományos konferenciáját Kolozsváron, 2009. november 13-15. között.
A konferencián való részvétel nem kötött tudományos fokozathoz: előfeltétele csupán az egyetemi végzettség.
|
[2009/08/18]
A Romániában választható szakok listája - 2009
Az alábbi linkre kattintva elérhető a romániai felsőoktatási intézmények alapképzésben választható képzési ágak és szakok listája. A LISTA (román nyelven) A romániai felsőoktatási intézmények akkreditált és ideiglenes működési engedéllyel rendelkező szakjainak listája megtalálható a Hivatalos Közlöny 2009. július 6./465. számának 7-90 oldalain.
Forrás: www.edu.ro
|
[2009/07/22]
Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetem
Az Kolozsvári Magyar Diákszövetség 2009-ban is megszervezi a Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemet. Mint az előző nyolc alkalommal is, most is vándor jeleggel bír. A helyszín ez alkalommal Csángóföld, időpont augusztus 10-16.
|
[2009/07/21]
XV. Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetem (DÖKSZAB) a középiskolások számára
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és a Bihar Megyei Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) 2009 Augusztus 29.-szeptember 3 között Barátkán szervezi meg a XV. Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetemet (DÖKSZAB), amelyen 70 középiskolás diák vehet részt 20 szakmai vezető irányításával.
A tábor célja, hogy a romániai magyar középiskolás mozgalom aktív tagjai számára olyan általános érvényű, a szervezeti életben felhasználható ismereteket nyújtson, amelyek segítségével a résztvevők nagymértékben növelhetik tevékenységük hatékonyságát.
A szabadegyetem nemcsak a diákszervezetek vezetőit, hanem azok működtetőit, a szervezetben tevékenykedő személyeket (függetlenül funkcióiktól) fogja segíteni, így nagyobb lehetőség lesz szervezetük alakítására, amelyben nemcsak a vezető(k), hanem a tevékenységben aktívan részt vállaló személyek is bekapcsolódnak.
A Szabadegyetem sikerét a program eddigi elismertsége és az intenzív, romániai és magyarországi szakértők segítségével elké-szített, napi 8-10 órás oktatási program biztosítja.
Jelentkezési feltételek: a www.dokszab.makosz.ro oldalon.
MAKOSZ Sajtóiroda
|
[2009/07/09]
Nyerj egy belépőt a CokeLive FélSziget Fesztiválra! - A RODOSz a FélSzigeten 2009 -
Ha szeretnél nyerni egy heti bérletet a CokeLive FélSziget Fesztiválra, egyebet sem kell tenned, mint hátradőlni és elgondolkodni a romániai felsőoktatásra vonatkozó véleményeden, valamint ezt írott, rajzolt, fotózott vagy valamilyen más formába önteni, és elküldeni e-mailen a következő két címre: office@rodosz. ro és tunde_szekely@ yahoo.com, legkésőbb 2009. július 20-án 17 óráig. A RODOSz idén is részt vesz a CokeLive FélSziget Fesztiválon, a CIVIL FALU keretén belül, ám ezúttal a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel (KMEI) és a Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel való szoros együttműködésben.
|
[2009/07/09]
Gombaszögi Nyári Egyetem
A pozsonyi székhelyű Diákhálózat és az idei „Gombaszög” szervezője szeretettel meghív mindenkit a fent említett nyáriegyetemre, a Gombaszögi Nyári Táborba a csodálatos gömöri hegyek közt megbúvó Karasznahorkaváraljára.
Ez egy újabb nyári táborozási lehetőség arra, hogy a Felvidék legszebb csücskének, Gömörnek a megismerésére.
Mindenkinek ajánlott, mert színvonalas előadók, ottani kedves diákszervezeti tagok, diákok várják az érdeklődőket.
Akinek van ideje és lehetősége, az menjen el, mert nemcsak megismer Felvidékből egy szép helyet, de belekostolhat a felvidéki diákok társaságába, új embereket ismerhet meg és bulizhat egy hatalmasat.
További információk és a program itt.
Jelentkezni lehet a dunamocs@gmail.com-on, vagy a +421 908 598 887 telefonszámon, Orosz Örs, vagy skype: dunamocs
|
[2009/07/06]
VIII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem
Nyolcadik alkalommal ad otthont Nagyvárad a Kárpát-medencei Nyári Egyetemnek augusztus 10 és 16 között. A Nyári Egyetem négy szakosztályra épül, melyek közül az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi diákok választanak a jelentkezéskor. Délelőttönként a szakosztályülásekre, délután a plenáris előadásokra, esténként pedig kulturális és szabadidős programokra kerül sor.
|
[2009/07/06]
Őszi részképzés a 2009-2010-es tanévre!
 Talán már hallottál erről az ösztöndíjról ismerősöktől, mivel hogy ez egy igen népszerű program, de nem tudtad pontosan mit is jelent az hogy „részképzés”. Röviden összefoglalnánk neked a fontosabb tudnivalókat:
|
[2009/07/06]
Felhívás a X. RODOSz Konferenciára
Kedves Kollégák és Érdeklődők,
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége tizedik alkalommal hirdeti meg tizedik, jubileumi tudományos konferenciáját Kolozsváron, 2009. november 13-15. között. A konferencián való részvétel nem kötött tudományos fokozathoz: előfeltétele csupán az egyetemi végzettség.
|
[2009/07/06]
Felvételi a kolozsvári Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégiumba
Az Erdélyi Református Egyházkerület - Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium Kuratóriuma felvételt hirdet keresztyén diákok számára az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégiumba.
Kolozsváron a belvárosban, csendes környezetben lévő épületében, 80 diák nyerhet elhelyezést kényelmes apartmanszerűen kialakított két ill. három ágyas szobákban.
|
[2009/06/19]
Dinu Patriciu Alapítvány pályázata
A Dinu Patriciu Alapítvány pályázatot hirdet azoknak a személyeknek, szervezeteknek, oktatási intézményeknek, melyek részt vettek az előző tanévben a romániai oktatási rendszer fejlődésének segítésében.
Több információért kattints ide.
|
[2009/06/16]
PR Nyári Egyetem - Csíkszereda
Június 29. és július 4. között kerül megszervezésre a PR Nyári Egyetem a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Intézete és a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közös szervezésében.
|
[2009/06/09]
Tanulási lehetőség Japánban - Undergraduate student, 2010
A japán állam ösztöndíjat ajánl azoknak a külföldi diákoknak, akik 2010 áprilistól kezdődően Japánban akarnak továbbtanulni.
Tanulmányi időtartam: 5-6 év A jelentkezési lapokat a japán követségről vagy a követség oldaláról lehet letölteni. Leadási határidő: 2009 június 26.
|
[2009/05/27]
Nyári Szakmai Gyakorlat
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is nyári szakmai gyakorlatot hirdet az érdekeltek számára. A szakmai gyakorlat lényege, hogy a magyarországi Paksi Atomerőmű Zrt. biztosít gyakornoki helyeket és egyhetes balatoni üdűlést olyan fiatalok számára, akik szakmai előmenetelük szempontjából fontosnak tartják a gyakorlati képzést.
|
[2009/05/18]
II. Ezüstkép Fotópályázat
A pályázat célja továbbra is a kortárs fotóművészet népszerűsítése, a felfedezett és még felfedezésre váró fotográfusok bemutatása, valamint a Falk Art Fórum rendezvényén keresztül egy találkozóra invitálni a művészeket, a művészetkedvelőket, a műgyűjtőket és minden fotográfiairánt érdeklődőt.
A rendezők ezúton is szeretnék felhívni a figyelmet a fényképészet szerepére a kortárs művészetben, és a fotópályázattal támogatni a klasszikus hagyományokat megőrző fotóművészetet.
|
[2009/05/11]
Első “MILVUS” Nemzetközi Természetfotó pályázat
Rendező: “MILVUS Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Cím (ide kell küldeni minden levelet és küldeményt): Románia, Marosvásárhely 540620, O.P. 3 C.P. 39 Tel/Fax: 0265-64726, e-mail: photocompetition@milvus.ro, office@milvus.ro, web: www.milvus.ro
Helyszín: Sáromberke, Maros megye, Románia
Pályázati naptár:
Beküldési határidő: 2009. május 23. Zsűrizés: 2009. június 20. A pályázók értesítése az eredményről 2009 június 22. e-mail-ben. A díjazás 2009 július 4-én, Sáromberkén a gólyafesztivál keretén belül délután 18 órától. A díjazott és a kiállításra bejutott munkák vetítése 2009 július 4-én és 5-én a gólyafesztivál alkalmából.
|
[2009/05/05]
II. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencia - Kolozsvár, 2009. június 26-28.
A Konferencia célja:
- évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány- (matematika, műszaki- és természettudományok) és ipartörténettel foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára,
- csatlakozni a Luxemburg központú Európai Kultúrutak két tagmozgalmához: a Vaskultúra, valamint az Ipartörténeti Kultúrutak Közép- és Kelet-Európai szervezetéhez.
|
[2009/04/14]
„Iskola a határon” - a Bolyai Egyetem múltja és jövője
Kolozsvári székhelyű és országos hatókörű ifjúsági szervezetek március 15-e után újabb együttműködést készítettek elő, melynek célja egy megemlékezés-sorozat szervezése az 50 éve felszámolt Bolyai Egyetem évfordulóján, ugyanakkor a fiatalok véleményének tolmácsolása a magyar egyetem ügyében.
|
[2009/04/14]
Áldott, békés Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

|
[2009/04/09]
Felvételi Tájékoztató Kalauz és Körút - Sajtókonferencia
Az Országos Magyar Diákszövetség az idén is megszervezi a „Felvételi Tájékoztató Körutat”, amely során az Egyetemi Kalauz 2009 című kiadványunk bemutatása mellett a felvételivel kapcsolatos információk „házhoz szállítása” történik.
A sajtótájékoztatót Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Napoca utca, 2-4 szám, I. emelet) lesz megtartva 10 órától, 2009. április 15.-én.
A sajtótájékoztatón részt vesznek:
- Máthé Szabolcs – Országos Magyar Diákszövetség elnök
- Ravai Levente - Országos Magyar Diákszövetség alelnök
- Constantinescu Krisztina - Országos Magyar Diákszövetség oktatási referens
|
[2009/04/09]
Indul a Felvételi Tájékoztató Körút!

|
[2009/04/08]
Szülőföldön magyarul - az Iskola Alapítvány pályázata a 2008/2009-es tanévre
Az Iskola Alapítvány 2009. február 16-tól meghirdeti: „SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL” - Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, illetve a Hallgatói támogatást a 2008–2009-es tanévre.
|
[2009/04/03]
PhD és egyéb ösztöndíj lehetőség Magyarországon
A következő ösztöndíjlehetőségek állnak rendelkezésre Magyarországon:
- részképzés (3-10 hónap)
- posztgraduális tanulmányok (3-21 nap vagy 1-10 hónap)
- C/1. - doktori képzés: teljes PhD-program (36 hónap)- erre csak magyarul tudók pályázhatnak
- C/2. - doktori képzés: részképzés illetve disszertáció-írás (12 hónap)
- posztdoktori tanulmányok (1-10 hónap)
- vezető oktatói vagy kutatói tanulmányút (3-21 nap vagy 1-10 hónap)
- 2009. évi nyári egyetem (2-4 hét)
A Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén többek között az alábbi PhD témákból lehet válogatni:
- Rákellenes és antidiabetikus hatású fémkomplexek biospeciációja, kölcsönhatásuk biológiai makromolekulákkal.
- Katalizátoroktól a mesterséges enzimekig.
- Módosított fémtartalmú fehérjék molekuláris genetikai alkalmazásokhoz.
- Fémkomplexek a környezetvédelemben.
Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, kapcsolatfelvétel céljából kérjük minél előbb a gyurcsik@chem.u-szeged.hu e-mail címen jelentkezz.
Beadási határidő: 2009. április 15!
|
[2009/03/31]
Jog és Társadalom Régen és Ma - Mottó: Hogy tisztán láss!
A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium idén is megrendezi a mára hagyományossá vált Mikó Imre Szakmai Napokat április 3-5 között.
|
[2009/03/30]
XII. ETDK a rajtvonalon
Május 15-én rajtol és 17-én ér véget a XII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) – jelentette be Magyari Tivadar a Babeş – Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese és Zsigmond József a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke. Vadász – Szatmári Emese az ETDK szervező csapatának vezetője a Paprika Rádiónak elmondta: – idén 34 szekciót indítanak, reményeik szerint legalább 25-ben lesz elegendő jelentkező a verseny lebonyolítására. – Újraindítottuk az angol nyelv és irodalom szekciót! Újdonságnak számít a nemzetközi kapcsolatok szekciója, amelyet a diákok kérésére indítottunk. Szintén újdonság, hogy idén a posztert készítő diákok külön szekcióban versenyezhetnek.
|
[2009/03/27]
FÖLD ÓRÁJA KOLOZSVÁR 2009
2009. március 28-án világszerte több millió ember vesz részt a WWF (World Wide Fund for Nature) „Föld Órája” nevű környezetvédelmi akcióban, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a pazarló energiafogyasztásra és az abból adódó környezeti problémákra. Az akcióhoz 64 országból több, közel 1000 város csatlakozott, köztük Kolozsvár is. Cselekedj Te is!
Szombaton este 20:30 és 21:30 óra között húzd ki magad!
Csak annyit kell tenned, hogy hatvan percre oltsd el a lámpát,
és kapcsold ki az összes elektromos kütyüdet!

|
[2009/03/26]
Határtalan költészet IV. Kárpát-medencei amatőr versíró pályázat
A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója, valamint Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából, a Magyar Költészet Napjának tiszteletére versíró pályázatot hirdet.
|
[2009/03/20]
Dániai továbbtanulási lehetőség
Business Academy Soutwest (Esbjerg és Soenderborg városokban):
1.Marketing Management 2.Computer Science 3.Fashion Design 4.Multimedia Design and Communication
International Business Academy (Kolding): 1. Marketing and Economics
|
[2009/03/19]
Tudás Plusz
 Megjelent a Tudás Plusz - ösztöndíjak és képzések című kiadvány.
|
[2009/03/18]
A természet varázsát ontja bőven - Fotópályázat felhívás
A BÖSZ fontosnak tartja a természetes és épített környezet szépségének, ugyanakkor realitásának bemutatását. Szeretnénk, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy az a hely, ahol él, vagy ahova kirándulni jár, a sajátja. Ennek következtében védelme minden ember személyes törekvése kell legyen.
A szakmai zsűri által arra érdemes talált pályáműveket kiállítjuk X. Kolozsvári Biológus Napok alkalmával, 2009. április 3-4. között. A legszebb fotók szerzői jutalomban részesülnek.
|
[2009/03/18]
ETDK 2009 - tájékoztató előadás
ETDK-án (Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia) szeretnél részt venni, de nem tudod, hogyan vágj bele? Netán az ETDK fogalma se tiszta előtted? Vagy csak egyszerűen kérdéseid vannak a jelentkezési/leadási eljárással, kritériumokkal, dolgozatírással kapcsolatban?
Ne habozz, és ahelyett, hogy meg ötször átolvasnád az ETDK hivatalos honlapján az infókat, gyere el 2009 március 20-án pénteken du. 5 órától az Apafi Kollégiumba (a Bocskai (Avram Iancu) tér 14-15. szám alá, a Protestáns Teológiai Intézet szomszédságába, kovácsolt vaskapun túl), a földszinti Bornemissza Anna terembe.
Itt és ekkor kerül ugyanis megrendezésre az ETDK-tájékoztató előadás, ahol első kézből kaphatsz választ a kérdéseidre, az ETDK képviselőinek és az Apafi Kollégium Diákönkormányzatának jóvoltából.
Legfőképp megtudhatod, hogy miért is éri meg annyira ETDK-ra dolgozatot írni!
|
[2009/03/18]
Pályázati felhívás konferencián való részvétel támogatására
A KMEI Igazgatótanácsának és Tudományos Tanácsának döntése értelmében a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet támogatja a társult felsőoktatási intézményekben (BBTE, Protestáns Teológiai Intézet, Képzőművészeti Akadémia) és a KMEI hálózatában dolgozó, tanuló oktatók, kutatók, doktori és mesteri hallgatók konferencián való részvételét.
|
[2009/03/16]
Taizé - Nyári találkozó
Hétről hétre, egész éven keresztül érkeznek a fiatalok Európa és más kontinensek különböző országaiból, hogy részt vegyenek a belső életet és az emberi szolidaritást középpontba állító találkozókon.
|
[2009/03/12]
Szülőföldön magyarul - az Iskola Alapítvány pályázata a 2008/2009-es tanévre
Az Iskola Alapítvány 2009. február 16-tól meghirdeti: „SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL” - Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, illetve a Hallgatói támogatást a 2008–2009-es tanévre.
|
[2009/03/11]
Még MA jelentkezhetsz az EPSO képzésre
Siess, ha meg akarod ötszörözni esélyeidet az EU-s hivatalnoki vizsgán!
|
[2009/03/11]
VIII. Fotó Natura nemzetközi természetfotó-pályázat
A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület, a Népújság, az Aquaserv vállalat, a Maros Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség és a Maros Vízügyi Igazgatóság támogatásával meghirdeti VIII. FOTÓ NATURA nemzetközi természetfotó- pályázatát.
A kiállítás 2009. április 22–május 10. között lesz a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Központ galériájában (Horea utca 6. szám).
A következő három témakörben lehet benevezni: 1. MŰVÉSZET A TERMÉSZETBEN (főtéma) 2. TÁJFOTÓK 3. NYÍLT KATEGÓRIA (növény-, állat-, makrofotók)
|
[2009/03/11]
Erdély legjobb amatőr humoristája - 6. Erdélyi Humorfesztivál
700 RON-nal jutalmazzuk Erdély legjobb amatőr humoristáját a 6. Erdélyi Humorfesztiválon. Jelentkezz egy 5 perces saját vicces szöveggel, monológgal, paródiával, jelenettel – és tied lehet ez a pénz.
|
[2009/03/10]
Falak - verseny diákoknak a berlini fal ledöntésének 20. évfordulója alkalmából
A vasfüggöny Európa hidegháborús kettéosztottságának politikai metaforája, ennek egyik legjelentősebb műszaki megoldása pedig, a berlini fal.
A vasfüggöny megszűnése megteremtette az Európa újraegyesítésének lehetőségét. Mivel az idén ünnepeljük a vasfüggöny felszámolásának 20. évfordulóját, az európai unió szorgalmazza az ehhez kapcsolódó megemlékezéseket.
|
[2009/03/05]
VIII. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor
A tavalyi velencei helyszín után idén táborunk visszatér egy kipróbált, de még mindig felfedezésre váró korábbi helyszínére, a csíkszépvízi Kishavas panzióba. A filmszerető táborlakók kilenc alkotócsoportja július 14–24. között dolgozhat neves hazai és külföldi filmesek irányítása alatt. A táborba bárki jelentkezhet 2009. április 1-jéig Magyarországról, Erdélyből vagy más határon túli régiókból, aki a tábor kezdetéig betölti 18. életévét. Az oktatás és a műhelymunka magyar nyelven folyik. A tábori részvételt pályázat útján lehet elnyerni.
|
[2009/03/05]
A Transylvania Trust Alapítvány Média-díja
A Transylvania Trust Alapítvány a tavalyi évben Média-díjat alapított az épített örökségért azon médiaszakemberek és újságírók részére, akik a romániai épített örökség helyzetének kérdéskörével rendszeresen és szakmai szempontokat is figyelembe véve foglalkoznak.
|
[2009/03/05]
XI. Temesvári Műszaki Tudományos Diákkonferencia
A 11. TDK május 8 - 10 között kerül megrendezésre. A konferencia nemcsak a kihívásról, erdélyi és határon túli magyar diákok tudományos munkáinak versenyéről, hanem ismerkedésről, szórakozásról, tapasztalatszerzésről szól. Aki kívánja összekötni a kellemest a hasznossal, csatlakozzon, akár a versenyzők táborához, akár a hallgatósághoz.
|
[2009/03/03]
Dialëktus Fesztivál 2009 - Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál
2009. március 4-8 között a budapesti Dialektus Dokumentum és Antropológiai Filmfesztivál kolozsvári vetítéseire a Tranzit Házba.
|
[2009/03/02]
10. Kolozsvári Biológus Napok
A Kolozsvári Biológus Napok tizedik, jubileumi kiadására idén április 3-4 között kerül sor a BBTE Biológia-Geológia Karának Mikó-kerti épületében. A 2009-es kettős darwini évforduló jegyében a meghívott, plenáris előadók egy része az evolúcióval kapcsolatos témákról fog beszélni.
Előadóként jelentkezhet bárki, biológiai témával, a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezések és kivonatok leadási határideje 2009 március 30.
Szeretettel várunk minden jelentkezőt!
|
[2009/02/27]
DrámaPálya - a Színművészeti Egyetem meghosszabítja 15-25 évesek részére kiírt pályázatát!
A marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke 15-25 év közötti alkotók részére színpadi szövegek írására, valamint színházi előadásokról szóló, beszámoló-elemző műfajú írásokra hirdet pályázatot.
|
[2009/02/18]
XVI. TDK Marosvásárhelyen
Az idén XVI. alkalommal kerül megrendezésre március 26.-29. között a Marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia.
|
[2009/02/18]
Tódor Anna szociális ösztöndíj
1.A pályázók köre:
Pályázatot nyújthatnak be olyan erdélyi magyar, egyetemi hallgatók, akik tanulmányaikat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatán folytatják (orvostan-, fogorvostan-, gyógyszerészhallgatók). Az ösztöndíj a nehéz anyagi körülmények között élő diákok segítésére alakult.
2.A pályázat tárgya:
Tódor Sándor, nyugalmazott főgyógyszerész 150 lej/hó összegben hirdet meg ösztöndíjat két egyetemi hallgató számára. Az ösztöndíjak minden évben meghirdetésre kerülnek, az alapító szándéka szerint. 3.A pályázat leadási határideje: 2009. február 28. (péntek) du. 3:00 óra, MMDSZ iroda (N. Grigorescu utca, 15/A/1, III.- as bentlakás)
|
[2009/02/18]
A Székely Előfutár Alapítvány pályázati kiírása
A Székely Előfutár Alapítvány a gyergyóremetei származású, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban élő dr. Balás András kezdeményezésével jött létre.
|
[2009/02/11]
Nagyszabású sítábort szervez az NMD
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség Sítábort szervez március 4-6 között. A tábornak az aranyosvölgyi Ady Endre Menedékház ad helyet.
|
[2009/01/28]
Egy akadály két oldala - fotópályázat
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fotópályázatot hirdet Egy akadály két oldala címmel. A pályázattal a fogyatékos emberek helyzetére szeretnénk felhívni a figyelmet. Pályázni profi és amatőr kategóriában egyaránt lehet.
|
[2009/01/28]
Új média, kulturális változások - Konferencia Marosvásárhelyen
A Sapientia – EMTE Műszaki és Humántudományok Karának Humántudományok Tanszéke meghirdeti kommunikációs szakemberek, társadalomkutatók számára az "Új média, médiakonvergencia, kulturális változások" című konferenciát.
|
[2009/01/13]
Verseny az Európai Ifjúsági Károly-díjért
Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány második alkalommal hirdette meg az Európai Ifjúsági Károly-díjért folytatott versenyt.
|
[2009/01/13]
Your World projekt
Rengeteg terved, ötleted és álmod van, de nem tudod, hogyan valósítsd meg őket? A YOUR WORLD biztosítja számodra a lehetőséget, hogy kifejezhesd, és jól érezhesd magad Rotterdamban.
|
[2009/01/13]
2009 Nemzetközi Esszé Pályázat
A fiatalok bevonása a reformokba 2009 International Essay Competition 18 és 30 év közötti diákok és dolgozó fiatalok egyaránt jelentkezhetnek az esszé pályázatra, hogy megosszák gondolataikat a következő témákra vonatkozólag: állampolgárság a demokratikus társadalmakban, oktatási reformok és munkaerő-piaci lehetőségek, vállalkozás és vezetői szerep.
|
[2009/01/13]
EGYETEMISTÁK FIGYELEM !
|
[2009/01/13]
Aktuális projektek az Európai Önkéntes Szolgálat keretében
A Nagyváradi Diákszövetség közreműködésével új lehetőségeket ajánl az Európai Önkéntes szolgálat. Szívesen várják az érdeklődők jelentkezését.
|
[2009/01/12]
Eurodyssees ajánlatok Portugáliából
Az Eurodyssée program keretében a portugál partner (azori régió) meghirdette a február-augusztus közötti időszakra érvényes ajánlatait.
|
[2009/01/09]
Sí-, snowboard- és szánkótábor
Időpont: 2009. február 12-15 között, csütörtök-vasárnap Havas Bucsin Sípálya (Gyergyószentmiklós és Parajd között kb. félúton)
A tábor 200 lejbe kerül fejenként, ami a szállást, a napi étkezéseket és a szállítást (Gyergyószentmiklós és a tábor helyszíne között, oda-vissza) fedezi.
Jelentkezni személyesen a KMDSZ-irodában lehet 2009. január 27-éig 100 lej előleg lefizetésével. A helyek száma korlátozott.
A helyszínen sí- illetve snowboardfelszerelés bérelhető kedvezményes áron. Ha van rá igény síoktatás is lesz.
A sípályáról további infókat olvashattok a www.bucsin.ro honlapon.
|
[2008/12/18]
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket !

|
[2008/12/13]
TÁMOGATÁSI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEKNEK a 2009-es évre
A kolozsvári EUREKA EGYESÜLET felhívást intéz Kolozs megyei szórvány, szociális, illetve kulturális területen tevékenykedő civil szervezeteknek 2009-es év folyamán indítandó vagy már folyamatban lévő projektek támogatására. Előnyben részesülnek azok a projektek, melyek több civil szervezet együttműködése révén jönnek létre és regionális hatásúak.
|
[2008/12/11]
XIX. KMDSZ-Gólyabál
A KMDSz Fergeteges Gólyabálra hívja a kincses város diákjait! A Kolozsvári Magyar Diákszövetség által szervezett Gólyabál idén decemberben kerül repertoárra, amelyre „mindenfélefajta” szórakozni vágyó egyetemistát várnak.
|
[2008/12/11]
Karácsonyi szimfonikus hangverseny
December 13-án este 19 órai kezdettel a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében a Harmonia Cordis Egyesület és a KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) szervezésében nagyszabasú karácsonyi szimfonikus hangversenyre kerül sor. A rendezvény társszervezői a Gh. Dima Zeneakadémia, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, KMEI (Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet), ErGo Egyesület.
|
[2008/12/03]
Ösztöndíjprogram a CEU-n
A kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja meghirdeti a Közép-európai Egyetem (CEU) - Budapest 2009-2010-es tanévre szóló ösztöndíjprogramját.
|
[2008/12/01]
Ingyenes téli táborozás egyetemistáknak
Az Országos Ifjúsági Hatóság idén télen is több ezer ingyenes táborhellyel várja a vakációzó egyetemistákat Predeálon, Kovásznán, Zernyesten és Herkulesfürdőn – jelentette be Kovács Péter államtitkár. A december 20. és december 27. vagy a 2008. december 27. és 2009. január 3. közötti időszakokban megrendezendő táborok egyikére december 8-ig lehet kérvényt benyújtani az egyetemek titkárságán, a szállást és ellátást a hatóság biztosítja.
|
[2008/11/26]
Ingyenes vonatjegyek a szavazó fiataloknak
Meghallgatásra talált az OMDSZ és az ANOSR által kezdeményezett országos civil kampány. A 18 és 25 év közötti fiatalok egy ingyenes menettérti vonatjegyben részesülnek november 28 és december 1 között, ha hazamennek szavazni.
|
[2008/11/24]
Iskola Alapítvány Szociális Öszöndíj Nyertes Pályázatai
2008 november 21-én az Iskola Alapítvány Ösztöndíjbizottsága döntést hozott a Szociális Ösztöndíjak nyertes pályázatairól. Az ösztöndíjban részesülő egyetemisták és középiskolások listája az alábbi linkekre kattintva megtekinthető.
|
[2008/11/12]
Folyósítják az oktatási támogatást
November közepéig a pályázók kilencven százaléka kapja kézhez a Magyar Köztársaság oktatási és taneszköz-támogatását, az egyetemi hallgatóknak decemberben utalják át az összegeket.
|
[2008/11/11]
Tavaszi részképzés a 2008-2009-es tanévre!

Talán már hallottál erről az ösztöndíjról ismerősöktől, mivel hogy ez egy igen népszerű program, de nem tudtad pontosan mit is jelent az hogy „részképzés”. Röviden összefoglalnánk neked a fontosabb tudnivalókat:
|
[2008/11/11]
Ars HUNGARICA 2008
Harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda az Ars HUNGARICA c. fesztivált, 2008. november 14-16. között.
Rendezvényünkkel, a nagyszebeni multikulturális élet forgatagába sikeresen beilleszkedve hagyományainkat, kulturális gazdagságainkat mutatjuk be helybélieknek de egyaránt turistáknak is. Ugyanakkor, a helyi magyar közösség számára kulturális értéket, hovatartozási érzelmet, kikapcsolódási lehetőséget kínálunk.
Nagyszeben Európa kulturális-turisztikai életének egyik érdekes és keresett célpontjává vált, vonzó ereje a kulturális sokszínűségben, a multikulturális élet mindennapi megnyilvánulásban rejlik. Itt a magyar jelenlét fontos szerepet játszott, mai napig jelen van és azt szeretnénk, hogy a közeljövőben is érvényesüljön a Kárpátmedence határában.
|
[2008/11/06]
Temesvár - XVIII. Blues-Dzsessz Gála a Capitolban
November 8-án és 9-én tizennyolcadik alkalommal szervezik meg a forradalom utáni időszakban elsőként beindított dzsessz-fesztivált, Kamocsa Béla, a Bega Blues Band frontembere irányításával. A hagyományos, DKMT eurorégiós kitekintésű zenei eseménynek idén is Temesváron a Banatul Filharmónia Capitol terme ad otthont, a vendégzenekarok között lesz a budapesti Berki Tamás Band és a müncheni Liliath Quintet.
|
[2008/11/06]
Magyar filmhét Bukarestben
Az új magyar film román tükörben címmel Magyar Filmhetet rendeznek Bukarestben, november 10. és 15. között.
|
[2008/11/06]
VI. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia
A Posta Béla Egyesület és az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében 2008. november 7-9. között Kolozsváron kerül megszervezésre a VI. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia. Részletek az PBE honlapján (http://www.postabela.ro/aktualis. html) találhatóak.
|
[2008/11/04]
Demokrácia. Tolerancia. Drogprevenció Konferecia
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség, az Interetnikus Hivatal támogatásával november 7-9. között konferenciát szervez, Kolozsváron az Egyetemisták Művelődési Háza (Studház), Európa termében.
A részvétel ingyenes.
|
[2008/11/03]
Új szakok a BBTE-n
A 2009/2010-es tanévben új szakokat indítanak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. A jövőre érettségiző diákok felvételizhetnek többek között környezettechnológia, dinamikus geoarcheológia és esztétikai városrendezés, kulturális mérnök, gazdasági matematikia, a vállalkozások optimalizálása és etikája, reklám, vállalkozásjog, társadalmi gazdaság, muzeológia és kulturális örökség, valamint interkulturális pedagógia szakokra.
|
[2008/10/31]
Szegedi áthallgatás BBTE hallgatóknak
Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogramra november 17-e és december 7-e között kerül sor!
Jelentkezési határidő 2008 november 7., délután 18 óra!
Jelentkezz, megéri!!!
|
[2008/10/31]
Közép-európai Egyetem (CEU) - Budapest 2009-2010-es tanévre szóló ösztöndíjprogram
A program keretében az Oktatási Minisztérium által elismert felsőfokú oktatási intézményekben tanuló utolsó éves hallgatók vagy ezen intézményekben oklevelet szerzett személyek pályázhatnak. A budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem előadásai angol nyelven folynak, és a magiszteri- vagy doktori fokozat megszerzését teszik lehetővé.
|
[2008/10/30]
IX. RODOSZ Konferencia, Kolozsvár
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége kilencedik alkalommal hirdeti meg országos tudományos konferenciáját Kolozsváron, 2008. november 21-23. között. A konferencián való részvétel előfeltétele az egyetemi végzettség. Szívesen látunk bárkit, aki posztgraduális képzésben vesz részt (függetlenül attól, hogy romániai vagy külhoni magiszteri vagy doktori képzés hallgatója), friss posztdoktor vagy épp ezen posztgraduális képzési formáktól függetlenül kutat.
|
[2008/10/30]
Toleráns és intoleráns Kolozsvár?! - KMDSZ fotópályázat
Fotópályázatot hirdet a Kolozsvári Magyar Diákszövetség "Toleráns és intoleráns Kolozsvár?!" címmel.
|
[2008/10/15]
8. Filmtettfeszt (2008)
Helyszín: Kolozsvár, Győzelem mozi, Sapientia – EMTE Időpont: 2008.10.15. – 2008.10.19. A belépés díjtalan.
|
[2008/10/14]
Szakkollégium szolgálati lakásainak megpályázása - 2008
A Studium Alapítvány pályázatot hirdet a Trébely utca 85. szám alatti Tanári lakások – Szakkollégium kettő illetve három szobájának elfoglalása céljából. A lakhatás 1-3 évre igényelhető és legfeljebb kétszer pályázható. A Felhívás és a Felvételi kérelem letölthető innen.
|
[2008/10/09]
Dzsessz-fesztivál másodszorra
Másodszorra szerveznek városunkban október 16. és 20. között dzsessz-fesztivált. Olyan világhírességek lépnek fel, mint Olivier Gatto francia előadóművész, Yaron Herman (Izrael), akit idén az év zongoristájának kiáltottak ki és Jacky Terrasson (Amerikai Egyesült Államok), hogy csak néhány nevet említsünk.
|
[2008/09/24]
Kérdőív végzős egyetemi hallgatók részére
Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) együttműködésben a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségével (RODOSZ) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) oktatáskutató csoportjával egy szociológiai felmérést végzett, amelyben a romániai felsőoktatásban (alapképzésben) részt vettmagyar végzős diákok továbbtanulási hajlandóságát vizsgálta. A kutatás lezárult! Köszönjük minden végzős diáknak aki kitöltötte a kérdőívet és gratulálunk a nyerteseknek! A díjakat 2008. október 1.-től lehet átvenni a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet irodájában (Kolozsvár, Baba Novac utca 23/2 szám) személyi igazolvány és diákigazolvány felmutatásával. Kérjük ELŐZETESEN egyeztessetek időpontot Szabó Júliával (julia.szabo.05@gmail.com vagy 0740-620253). A nyertesek...
|
[2008/09/24]
A XVI. HMKK-fotótábor Oroszhegyen és környékén
Hargita Megyei Kulturális Központ szeptember 26. és október 3. között Oroszhegyen és környékén szervez fotótábort a helyi önkormányzattal közösen.
|
[2008/09/23]
A Panatek Kft idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját- nagy ösztöndíjlehetőségek
A Panatek Kft. alapjait 1993-ban helyezte le egy frissen végzett közgazdász házaspár. A kezdeti nehézségek ellenére az alapítók már az induláskor magas minőségi elvárásokat támasztottak. Az évek során a vállalat igazodott az új technológiákhoz, amely folyamatos bővülést eredményezett.
A 15 év munkáját jellemzi a többszáz elégedett ügyfél és partner, mely által lehetővé vált, hogy a Panatek a régió egyik meghatározó építőipari vállalkozásává váljon.
|
[2008/09/22]
A legjobb állás!!!
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség részmunkaidős munkarendbe irodavezető munkatársat keres!
|
[2008/09/12]
Az Iskola Alapítvány szociális ösztöndíjpályázatot hirdet
Az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap Iroda támogatásásval és az Országos Magyar Diákszövetséggel együttműködve 2008. szeptember 15-től Szociális ösztöndíjpályázatot hirdet a 2008–2009-es tanév első félévére a középiskolában tanulók és egyetemi hallgatók részére.
|
[2008/09/04]
Pályázat az Erdélyi Egyházmegye ezer éves születésnapja alkalmából
Szeretettel meghirdetünk egy pályázatot a Szent István király által 1009-ben megalapított Erdélyi Egyházmegye ezer éves születésnapja alkalmából.
|
[2008/09/04]
Hargita-teljesítménytúra
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya 2008. szeptember 6-án ötödik alkalommal rendezi meg a HARGITA teljesítménytúrát. Az idén is három távon zajlik a túra: 40 km-, 25 km- és 10 km-es távon. Mindhárom túra a Kalibáskői vendéglő közeléből indul és ide is érkezik vissza.
|
[2008/09/04]
Dembrovschi Imre - VI. Máramarosi Ifjúsági Szórvány Labdarúgókupa
A Hosszúmezőért Ifjúsági Szervezet (HISZ) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szeptember 12-14 között a Történelmi Máramaros vidékén, Hosszúmezőn szervezi a VI. Máramarosi Ifjúsági Szórvány Labdarúgókupát.
|
[2008/09/04]
Dénes István emléktúra 2008
A baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület tisztelettel meghív mindenkit szeptember 7-én a Vargyas-szoros Természetvédelmi Területre, ahol idén harmadik alkalommal kerül megszervezésre a Dénes István emléktúra.
|
[2008/09/02]
Közösségi magánjog
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogi Kara és a pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara közös mesterképzésre hívja fel a magyar nyelven tanuló fiatalokat.
|
[2008/08/29]
Őszi felvételi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
Ha lekésted a nyári felvételit, ne búsulj, a Sapientia EMTE ősszel is lehetőséget ad iratkozni. Gyere és iratkozz!!!
|
[2008/08/26]
Posztgraduális képzés
A Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezéséből létrejött az Építettörökség-felújításra szakosító Posztgraduális Oktatás név alatt egy kétéves távoktatás képzés.
|
[2008/08/26]
IV. Ifjúsági Bolyai Pályázat
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium negyedszerre hirdeti meg az Ifjúsági Bolyai Pályázatot. A résztvevők középiskolások, szakiskolások, valamint egyetemisták lehetnek.
|
[2008/08/26]
Fotópályázat – Tiszta levegőt mindenkinek!
A Mobilitás Hete rendezvényen belül fotópályázatot hirdet a Zöld Székelyföld Egyesület és a Polgár-Társ Alapítvány.
|
[2008/08/26]
Erdélyi Vándoregyetem
2008 augusztus 28-31. között szervezi a Erdélyi Gondolat Egyesület (ErGo), a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) az első Erdélyi Vándoregyetemet Homoródfürdőn.
|
[2008/08/01]
VIII. Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetem
Ha te is szeretnél eltölteni egy érdekes, újdonságokkal teli hetet nyáron, kitűnő társaságban, kirándulásokon és tanulmányutakon, ha szeretnél új embereket megismerni és megtudni miben is áll a néprajz, mit tesznek a kutatók a terepen, akkor mindenképpen érdemes jelentkezni.
|
[2008/07/18]
Még néhány nap a beiratkozásra
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem regionális kirendeltségein Sepsiszentgyörgyön, Szatmáron, Máramarosszigeten, Besztercén és Zilahon július 25-ig lehet beiratkozni. A BBTE 4834 állami támogatott helyet kínál, 10 506 fizetéses helyet és 4705 helyet a távoktatásban. A magyar tagozatnak összesen 4029 helyet biztosítanak első éven.
|
[2008/07/15]
RÉSZKÉPZÉS!!!
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2008/2009-es tanév őszi szemeszterében. Pályázási határidő: 2008. július 18., 12.00 óra. A Részképzés 2008-2009 menüpontra kattintva letölthető: - a pályázati felhívás szövege - a pályázati adatlapok
- a pontrendszer.
Sikeres pályázást kívánunk!
|
[2008/07/15]
Álláshírdetések az OMDSZ-nél
Két új állást hirdet az Országos Magyar Diákszövetség, Irodavezető és Oktatási referens munkakörök betöltésére. További információ az "ÁLLÁSHIRDETÉSEK" menüpont alatt található. Jelentkezési határidő: 2008. július 25., d.u. 14.00 óra.
|
[2008/07/15]
1000 támogatott hely a marosvásáhelyi egyetemeken
Közel ezer államilag támogatott helyre jelentkezhetnek a fiatalok a három marosvásárhelyi állami egyetemre: a Petru Maior Egyetemre, az Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemre és a Színművészeti Egyetemre.
|
[2008/07/14]
Keresett szakok a Környezettudományi Egyetemen
Egyre keresetteb szakmákra készít fel a Környezettudományi Egyetem. Idén 128 államilag finanszírozott helyet biztosít a felvételizőknek a kolozsvári Környezettudományi Egyetem, a környezettudomány és a környezetmérnöki szakokon. Az egyetem dékánja, Călin Baciu egyetemi tanár elmondta, hogy az államilag támogatott helyek mellett fizetéses helyekre is felvételizhetnek az érdeklődők.
|
[2008/07/14]
Lehet iratkozni az egyetemekre
Alig ért véget az érettségi, máris készülődhetnek az ifjak az egyetemre, július harmadik hetétől ugyanis várják a jelentkezőket a marosvásárhelyi tanintézetekben. A legtöbb helyen dossziés felvételit hirdettek.
|
[2008/07/14]
Akkreditáció küszöbén a Sapientia
Benyújtja ősszel az egyetem akreditációs kérelmét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, mivel teljesíti a szükséges feltételeket – jelentette be Dávid László a Sapientia rektora csütörtöki sajtótájékoztatóján. Dávid László elmondta: bár a közgazdasági karon folyamatban vannak még az államvizsgák, az egyetem diákjai jól szerepeltek.
|
[2008/07/08]
VII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon
Augusztus 2-9. között kerül megrendezésre a VII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon. A rendezvény fővédnöke: Dr. Czeizel Endre, genetikus Jelentkezni a kitöltött jelentkezési lappal lehet, amely letölthető a www.kmnye.ro oldalról, vagy igényelhető e-mailen: pecz_hajnal@yahoo.com. A kész pályázatot ugyanerre az e-mail címre kell elküldeni. Részvételi díj nincs. A szervezők ingyenesen biztosítják a szállást és az étkezést. Az útiköltségről és az utazásról a résztvevőknek kell gondoskodniuk.
Pályázati határidő: 2008. július 22.
|
[2008/07/04]
Háromszéki útirajzok - két fordulós pályázati felhívás
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Művelődési, Egyházügyi és Nemzeti Kulturális Örökség Kovászna Megyei Igazgatósága és a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Háromszéki útirajzok címmel két fordulós pályázatot hirdet képzőművészek részére tussal, szénnel vagy sokszorosító eljárással készült feketefehér grafikák készítésére.
|
[2008/07/02]
Pályázati felhívás
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázatot hirdet 1 éves ösztöndíjra és magyarországi, valamint brüsszeli /európai parlamenti/ gyakornoki időre, Románia partiumi részéből származó magyar nemzetiségű, bármely szülőföldi felsőoktatási intézményben utolsó vagy utolsó előtti évfolyamon tanuló hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek számára.
|
[2008/06/26]
Ösztöndíj roma fiataloknak
A Roma Oktatási Alap az egészségügyi minisztériummal karöltve 60 ösztöndíjat hirdet meg az orvosi és gyógyszerészeti szakterületeken tanuló/dolgozó roma fiataloknak – áll a Hargita Megyei Közegészségügyi Hatóság által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
|
[2008/06/23]
Idén is Civil Falu a Félszigeten
Ismét új környezetben a Félsziget egyik legszínesebb szabadidős programja! A Civil Falu a Félsziget Cocktail keretén belül pályázatot hirdet alapítványok, civil szervezetek részére.
|
[2008/06/23]
Felhívás a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi (bölcsész) Szekciójában való részvételr
A rendezvény időpontja: 2009. április 16–18. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács Humán (bölcsész) Szakmai Bizottsága 2009. április 16-18-án Szegeden rendezi meg XXIX. Országos Konferenciáját. A rendező intézmény az SZTE Bölcsészettudományi Kara.
|
[2008/06/20]
Felvételi a marosvásárhelyi Színházművészetire: határok nélkül
A Színházművészeti Egyetemen javában zajlanak az előkészítők a színész-szakra, amely idén hét állami és öt költségtérítéses hellyel indul. Az iratkozásra és a felvételi vizsgákra július harmadik hetében kerül sor. Az erdélyi jelentkezőkön kívül az egyetem a külföldi felvételizőket is szeretettel várja!
|
[2008/06/17]
Bemutatja mesteri szakjait a BBTE
Bemutatja a 2008/2009-es egyetemi évre szóló mesteri szakjait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem.
|
[2008/06/16]
Egyetemi képzés Franciaországban – romániaiaknak
Alternatív képzési lehetőségeket népszerűsít Romániában a francia nagykövetség. A tizenkettedik osztályt elvégzett, kiváló képességű tanulók vagy már elsőéves egyetemisták kétéves franciaországi képzésre jelentkezhetnek, amelynek elvégzése után felvételizhetnek a Nagy Iskolák (Grandes Ecoles) valamelyikébe (ezekben hároméves képzés folyik).
|
[2008/06/10]
Pályázat a Nemzetközi Ifjúsági Fotós Alkotótáborra
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus együttműködve a Fényképezés Alapítvánnyal, Nemzetközi Ifjúsági Fotós Alkotótábort rendez Balatonalmádiban 2008. augusztus 3–10. között.
|
[2008/06/10]
Új szak indul a BBTE szentgyörgyi tagozatán
Új szakkal bővül a Babes-Bolyai Tudoményegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának kínálata.
|
[2008/06/10]
Ingyen nyaralás 7700 diáknak
7700 egyetemista mehet idén a hegyekbe vagy a tengerpartra az állam pénzén.
Az egyetemen tanuló diákok Predealra, Sinaia, Zernyestre, Paraul Rece-re, Voineasa-ra, vagy akár Costinesti-re is mehetnek vakációzni állami támogatásból, amennyiben megfelelő tanulmányi eredményeket értek el.
|
[2008/06/04]
Az egyetemek inkább kimaradnának a kampányból
Közös nyilatkozatot fogalmaztak meg a romániai magyar felsőoktatási intézetek vezetői. A szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztyén Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Magyar Oktatási vonala, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem határozottan kéri a politikai pártoktól, minden közéleti szereplőtől, hogy véleményük kifejezésében tartózkodjanak attól, hogy a romániai magyar felsőoktatást kiszolgáló intézeteket azok megkérdezése nélkül minősítsék.
|
[2008/06/04]
A történelem tanúja Kolozsváron
Mircea Ioniţiu – a történelem közvetlen tanúja címmel nyílt tegnap kiállítás a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár Különgyűjteményeinek osztálya szervezésében, a könyvtár Gh. Sion-termében.
|
[2008/06/03]
Nemzetkozi Ifjúsági Kézművestábor - június15-22, Benedekmező
Nemzetközi Ifjúsági Kézművestábor - EREDETÜNK LEGENDÁI Helyszín: Sepsiszentgyörgy mellett, Benedekmező táborhely, 2008. június 16-22
|
[2008/05/29]
Színészek kerestetnek nemzetközi produkcióhoz
Három fiatal színész vagy színművészetis diák kerestetik a SEAS nemzetközi program keretében Mangalián, a román tengerparton bemutatásra kerülő produkcióhoz.
|
[2008/05/29]
Pálfi István ösztöndíj
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázatot hirdet 1 éves ösztöndíjra és magyarországi, valamint brüsszeli /európai parlamenti/ gyakornoki időre, Románia partiumi részéből származó magyar nemzetiségű, bármely szülőföldi felsőoktatási intézményben utolsó vagy utolsó előtti évfolyamon tanuló hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek számára.
|
[2008/05/28]
V. Nyári Egyetem: Kapcsolatok – kölcsönösség – bizalom!
Az előadások és műhelymunkák tervezett témái: Akarunk-e olyan társadalomban élni, amely az együttműködésre épít? Milyen hatások rombolják, melyek építik a társadalmi tőkét? Milyen szerepe lehet ebben az egyes embernek, civil közösségeknek, intézményeknek, önkormányzatoknak? Milyen lehetőségeket kínálnak a hálózatok? Hogyan a kapcsolódnak mindezek a közösségi részvételhez?
A Nyári Egyetem nyitó előadása 2008. július 23-án, 16 órakor, záró-programja: 2008. július 26-án 19 órakor kezdődik.
|
[2008/05/28]
Ösztöndíjprogram romáknak
A Romák Oktatási Alapja (REF) és a Nyitott Társadalomért Intézet (OSI) ösztöndíjpályázatot hirdet roma nemzetiségű fiataloknak. Földes Béla főorvos tegnapi sajtótájékoztatóján mutatta be az erre vonatkozó információkat. A program 2005 óta működik, és a romáknak a társadalomba való beilleszkedését hivatott segíteni azáltal, hogy ösztöndíjat ajánl nekik az ország akkreditált egyetemeinek orvosi és gyógyszerészeti fakultásaira.
|
[2008/05/23]
Terjeszkedik a Babes–Bolyai Tudományegyetem
Bővítik a Babes–Bolyai Tudományegyetem kirendeltségeit, jelentette be Andrei Marga, az egyetem rektora csütörtöki sajtótájékoztatóján. A már létező máramarosi, gyergyói, sepsiszentgyögyi kirendeltségek újabb épületekkel bővülnek, míg várhatóan Székelyudvarhelyen is megjelenik a BBTE.
|
[2008/05/22]
ETDK Kolozsváron
|
[2008/05/21]
Tengerparti sajtótáborra pályázhatnak újságíró-kommunikáció szakos diákok
“CosTINesti nyári egyetem 2008” címmel sajtóközpontot létesít a tengerparton június 25. és szeptember 2. között az országos ifjúsági hatóság (ANI) közösen a közszolgálati televízióval (TVR), tájékoztat egy szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközlemény.
|
[2008/05/14]
Egyetemi kiállítás magyarul is a BBTE-n
Az idei egyetemi felvételin meghirdetett szakok kiállítását szervezi meg pénteken a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A végzős tanulókat 9 és 17 óra között várják a Farkas (Kogălniceanu) utca 3. szám alatti rendezvényen, a volt Filharmónia épületében.
|
[2008/05/12]
Burgenlandi Ifjúsági Találkozó, 2008
Az Alapítványunk által évenként megrendezett kárpát-medencei ifjúsági találkozót az idén nyári egyetem jelleggel, "Tudomány és kultúra az Osztrák-Magyar Monarchiában" címmel hirdetjük meg. A cím azt a szándékot tükrözi, hogy a rendezvényen részt vevő magyar fiataloknak bemutassuk a Monarchia néhány kiemelkedő kulturális és tudományos eredményét, mely nagyrészt a birodalom népeinek kulturális sokszínűségéből táplálkozott.
|
[2008/05/12]
Pénzügyi Nyári Egyetem
A Széchenyi István Szakkollégium pályázatot ír ki az ismételten megrendezésre kerülő bentlakásos Pénzügyi Nyári Egyetemen való részvételre. A nyári egyetem témája: Bankszakmai ismeretek és banki döntések szimulációja, helyszíne: Keszthely, Vendéglátóipari Szakközépiskola Kollégiuma, időpontja: 2008. augusztus 3. - augusztus 15. (A résztvevőktől elvárják a folyamatos részvételt és jelenlétet a tábor egész ideje alatt.)
|
[2008/05/12]
Budapesti Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága ebben az évben immáron tizenharmadik, illetve hetedik alkalommal rendezi(k) meg a határon túli magyar anyanyelvû jog-és történészhallgató k, pályakezdõ jogászok és történészek, valamint minden érdeklõdõ értelmiségi számára a Budapesti Nyári Egyetemet 2008. június 29 - július 7. között.
|
[2008/05/09]
TANULMÁNYOKNAK MEGFELELŐ DIPLOMÁT A BBTE MINDEN EGYETEMISTÁJÁNAK!
2008 januárjában, a 2002–2007 között néprajz A és B szakra beiskolázott diákok, legnagyobb megdöbbenésükre, szembesültek azzal a helyzettel, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem vezetősége nem hajlandó kiadni a képzésüknek megfelelő kétszakos oklevelet.
|
[2008/05/08]
Kolozsvár - Holnap rajtol a Campus Fest
Campus Festtel kezdődik holnap a Kolozsvári Egyetemisták Hónapja rendezvénysorozat, amely egészen május 11-ig tart majd. Sergiu Penciu, az esemény szervezője azt nyilatkozta, hogy minden egyetemista szívesen látott vendég a rendezvényeken, amelyekre a Kőkert (Haşdeu) utcai egyetemi központban kerül sor. Amatőr lemezlovasok bemutatkozásával kezdődik a háromnapos programsorozat.
|
[2008/05/06]
Egyetemistáknak hirdet modellezőversenyt a Google
A Google 2008-ban nemzetközi szinten is meghirdette "Modellezd le egyetemed" nevű versenyét, ahol a feladat nem egy makett összerakása, hanem valamely felsőoktatási intézmény épületének és udvarának virtuális felépítése a Google Sketchup tervezőprogram segítségével – írja a cég sajtóközleménye. A versenyre, amelynek honlapja francia, német, spanyol, olasz és japán nyelven is elérhető, idén tavasszal a világ minden tájáról jelentkezhetnek az egyetemek, főiskolák tanulói.
|
[2008/05/06]
Felvételi felkészítôk a Színházművészeti Egyetemen
A Színházművészeti Egyetem ingyenes felkészítôt szervez a felvételire jelentkezôk számára, az alábbi beosztás szerint: színművészet és bábművészet valamint látványtervezô szakra vasárnaponként 10 órától az egyetem fôépületében (Köteles Sámuel u. 6.sz.), zenetanár szakra szombatonként 10 órától a Pálffy- házban (Bolyai u. 12 sz.). További információkat az egyetem titkárságán kaphatnak az érdeklôdôk a 0265-266-281-es telefonszámon, valamint e-mailen az uat@uat.ro vagy felveteli@uat.ro címeken.
|
[2008/05/05]
Tereket hódító ifjúság
Egyhetes tunéziai nyaralást nyert az Országos Ifjúsági Hatóság támogatásával minden megyéből egy-egy fiatal, aki részt vett az országszerte megrendezett Ifjúsági Napon, amelyet az idén a Fehér Éjszakával kötöttek egybe.
|
[2008/04/30]
Elkezdődhet a Sapientia egyetem akkreditációja
Elkezdődhet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditációja, miután a felsőoktatási intézmény harmadik szaka is megkapta a román illetékes hatóságtól a végleges jóváhagyást közölte kedden az MTI-vel Dávid László, az EMTE rektora.
|
[2008/04/28]
Országos ifjúsági táborok
Szabadidős központokban, tengerparti és hegyvidéki üdülőkben ajánl több mint 6100 helyet diákoknak, egyetemistáknak, tanügyben dolgozóknak az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) június 16-tól. Kovács Péter, a hatóság elnöke értesített, az idén 15 tematikus – többek között újságírás, fotóművészet, művészet, nyelv- és cserkésztáborok –, valamint 10 nemzetközi tábort szerveznek.
|
[2008/04/28]
Fehér éjszakák Kolozsváron
A fiataloknak szervezett esemény 2008-ban immár negyedik kiadásához érkezett, idén a fővároson kívül 21 nagyváros kapcsolódik a programba, köztük Kolozsvár is. A Fehér Éjszakák rendezvénysorozatra május 2-án és 3-án kerül sor. Az idei Fehér Éjszakák egyik legfontosabb eseménye a Fiatalok Maratonfutása.
|
[2008/04/21]
VII. Visegrádi Nyári Egyetem
A Cracovia Expressz Alapítvány által működtetett Krakkói Magyar Centrum pályázatot hirdet a 2008. július 6-19. között Krakkóban megszervezésre kerülő VII. Visegrádi Nyári Egyetemen való részvételre. A krakkói Magyar Centrum valamint lengyel, cseh és szlovák partnereink szervezésében megvalósuló VII. Visegrádi Nyári Egyetem a hét éve elindított, nagy sikerrel megrendezett rendezvénysorozat folytatása.
|
[2008/04/17]
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem : két szakot már akkreditáltak
Sínen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációja: két szak már akkreditált.
|
[2008/04/16]
Pályázat a Sapientia Egyetem diákjainak
A Tudományos Diákköri Konferenciát támogató Fujitsu Microelectronics Europe (FME) pályázatot hirdet a Sapientia Egyetem diákjainak.
|
[2008/04/11]
Felvételi Tájékoztató Körút 2008
Az ORSZÁGOS MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG (OMDSZ) céljai közé tartozik annak elősegítése, hogy a magyar fiataloknak a felsőoktatásban való részvételi aránya növekedjen. Ezért az OMDSZ minden évben magyar nyelven tájékoztatja a felvételizőket a hazai továbbtanulási lehetőségekről.
|
[2008/04/07]
106 tiszteletbeli szenátor a BBTE-n
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szenátusa szombaton 106 olyan személyt nevezett ki, akik a kolozsvári egyetem tiszteletbeli szenátusának tagjai lesznek. Andrei Marga az egyetem rektora elmondta, hogy a tiszteletbeli szenátusnak is joga lesz beleszólni az egyetem vezetésébe, szerepük többek között az lesz, hogy segítsenek az egyetemet a társadalmi elvárások irányába terelni.
|
[2008/04/04]
Marosvásárhely - Bővülő lehetőségek
Az őszi tanévkezdéstől négy akkreditált szakkal bővül a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem kínálata. Az egyetem akkreditációs kérelmét kedvezően bírálta el a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS), így a 2008/2009-es tanévben elindul a magyar és a román nyelvű színművészeti mesterképzés. A korábban már létező, a négyéves egyetemi végzettséggel rendelkezők számára meghirdetett mesterképzők után az új mesteriskola a bolognai rendszerben diplomát szerzőknek kínál továbbtanulási lehetőséget.
|
[2008/03/31]
Mikrofonközelben - rádiós képzés
Az Agnus Rádió és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet közös szervezésében, Mikrofonközelben címmel rádiós képzésre kerül sor április 18–20. között Kolozsváron. A képzés célja egy alapfokú, de átfogó rádiós tudás átadása, illetve szakmai gyakorlat biztosítása. A képzésre olyan Kolozsváron tanuló egyetemistákat várunk, akik érdeklődnek a rádiózás iránt, és betekintést kívánnak nyerni e szakterület rejtélyeibe.
|
[2008/03/31]
Bolyai ösztöndíj
A BOLYAI ALAPÍTVÁNY a Bolyaiak, a BOLYAI UNIVERSITAS szellemiségének és az erdélyi magyar iskolák ősi hagyományainak megfelelően ösztöndíjakat hoz létre a marosvásárhelyi egyetemeken és főiskolákon tanuló hallgatók számára, tanulmányaikra, szakmai képzésükre, továbbképzésükre, az erdélyi magyar felsőoktatás és értelmiség megújulásának elősegítése céljából.
|
[2008/03/31]
Partiumi Tutományos Diákköri Konferencia
A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) idén is megszervezi az idei Partiumi Tutományos Diákköri Konferenciát (PTDK).
Jelentkezni 2008. április 4.-ig lehet egy fél oldalas kivonattal a kész, vagy készülő (esetleg elgondolt) dolgozatról.
|
[2008/03/28]
Sapientia: hatból hatot akkreditálnak?
Rendkívül fontos, a jövőjét meghatározó időszakát éli a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az elmúlt néhány hónapban a romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) szakemberei látogatták meg a felsőfokú tanintézmény marosvásárhelyi és csíkszeredai karait azzal a céllal, hogy hat szak akkreditációs kérelméről szülessen döntés.
|
[2008/03/27]
Tábor sérült fiataloknak
Ingyenes táborozási lehetőséget kínál sérült gyerekeknek és fiataloknak, valamint kísérőiknek az Országos Ifjúsági Hatóság 2008-ban is. A helyek elnyeréséhez szükséges egy kérés, a sérültséget igazoló akta másolata, személyi igazolvány vagy születési bizonyítvány, valamint a sérült személy kísérőjének személyi igazolványa és a kísérői státust bizonyító irat fénymásolata.
|
[2008/03/26]
Több tandíjmentes hely a BBTE-n
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) mesterképzőjén a korábbiakhoz képest háromszor annyi tandíjmentes helyet hirdetnek meg. Magyari Tivadar, a magyar tagozat - vezető rektorhelyettese a Paprika Rádiónak elmondta: - Ennek két oka van: az egyik az, hogy növekedik a magyar tagozatos mesteri programok száma, a másik ok technikai jellegű, ugyanis az idén egyszerre végez a negyedév és a harmadév is.
|
[2008/03/19]
Reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
A reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) legfontosabb szakmai rendezvénye.
|
[2008/03/19]
Előre pótolt húsvéthétfő
Nem kell pótolniuk a magyar tannyelvű iskoláknak a nyugati keresztény húsvét hétfőjén, azaz március 24-én kimaradó órákat – áll a tegnap közzétett oktatási minisztériumi rendelkezés szövegében.
|
[2008/03/13]
Új karokat indítanak a Sapientia–EMTE-n
A felsőoktatási minőségellenőrző hivatal (ARACIS) akkreditálta a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi informatikai szakát. Az első szak akkreditálása fontos momentum a 2001-ben magyar állami költségvetésből létrehozott egyetem életében. A felsőoktatási intézmény ugyanis csak három szak végleges akkreditálása után kérvényezheti a hivatalos állami elismerést, ami lehetővé teszi román költségvetési források igénybevételét is az egyetem finanszírozására.
|
[2008/03/12]
Pótolni kell a magyar iskolásoknak a húsvéti szabadnapokat
Egy februárban született minisztériumi átirat szerint a magyar nyelven tanuló iskolások jogosultak ugyan két szabadnapra a húsvéti ünnepek alkalmából, de a nagypénteki és a húsvét másodnapjáról elmaradó órákat be kell pótolniuk
|
[2008/03/06]
Megszületett az első végleges akkreditáció a Sapientián
|
[2008/03/06]
Tovább nő az egyetemi helyek száma
|
[2008/02/29]
Tavaszváró fesztivál Kolozsváron
Kolozsvári Tavasz címmel szerveznek népzene- és néptáncfesztivált a kincses városban március 8. és 15. között.
|
[2008/02/28]
Sógor Csaba EP-képviselő gyakornoka lehetsz!
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő pályázatot hirdet szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben.
|
[2008/02/28]
Május végén rendezik az idei kolozsvári ETDK-t
Május 23–24. között Kolozsvaron rendezik meg a XI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), jelentették be tegnap a szervező intézmények, a Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet.
|
[2008/02/28]
Életbe lépett az Ifjúsági Központok működését szabályozó stratégia
Elindította a fiatalok számára kidolgozott 2008. évi tájékoztatási és tanácsadási programját az Országos Ifjúsági Hatóság. A 14-35 év közötti fiataloknak szóló stratégia az ország területén működő 41 Ifjúsági Tájékoztatási és Tanácsadási Központ tevékenységét szabályozza.
|
[2008/02/28]
Kultúrmenedzserek Közép-és Kelet-Európából 2008/2009
A "Kultúrmenedzserek Közép-és Kelet-Európából 2008/2009 program keretein belül a Robert Bosch Alapítvány tizenkét ösztöndíjat adományoz Közép-, Kelet- és Dél-Európából származó kultúrmenedzserek részére, hogy 2008. október 1-jétõl egy tizenhárom hónapos kultúrmenedzsment- képzésen vegyenek részt Németországban.
|
[2008/02/22]
Képzéslánc Felsőoktatási Diákszervezeteknek
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség lesz az első állomása a Prisma Consulting KFT. és az Országos Magyar Diákszövetség csapata által megszervezett képzéssorozatnak. A képzések tervezett időpontja és témája megtekinthető itt.
|
[2008/02/22]
Megszűnik az E-Meló?
|
[2008/02/22]
Sikeres tiltakozás: újra járhat a "gyerekpénz" a 18 éven felüli iskolásoknak
Újra részesülhetnek a nevelési támogatásban a 18. életévüket betöltött diákok, ha jövő héten megszavazzák a képviselőházban a 2007/97-es sürgősségi kormányrendelet módosított változatát. A parlament alsóházának szakbizottsága ugyanis a bizottsági vita során kivette a rendeletből a megszorító intézkedést – közölte a módosítások kapcsán Kerekes Károly képviselő, a munkaügyi és szociális ügyekkel foglalkozó bizottság titkára.
|
[2008/02/20]
Pénzgyűjtés műtétre
A Campus szerkesztőségének összes munkatársa is buzdít mindenkit az adakozásra!
 | Pál Zoltán tanársegéd, évfolyamvezető BBTE Földrajz Kar |
|
[2008/02/19]
Gyerekpénz 18 év alatt: országszerte japánsztrájkkal tiltakoznak a diákszervezetek
Országszerte japánsztrájkot hirdetnek holnapra a megyei diákszervezetek, a „gyerekpénz” 18 év feletti megvonása ellen tiltakozva. A proteszt-akcióba a Kolozs, Krassó-Szörény, Temes, Ialomiţa, Călăraşi, Galaţi, Bihar, Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros, Brassó, Hunyad, Hargita megyei diákok is bekapcsolódnak.
|
[2008/02/19]
Második helyezést értek el a BBTE diákjai a győri VI. Országos Pénzügyi Esettanulmány Versenyen
2008. február 8-10. között hatodik alkalommal rendezte meg a győri Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiuma az Országos Pénzügyi Esettanulmány Versenyt. A mára nemzetközivé vált versenyen a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának csapata a második helyezést érte el, a húsz csapatból álló mezőnyben. Az első díjat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a harmadikat pedig a győri Széchenyi István Egyetem csapata kapta.
|
[2008/02/18]
Sógor EU-s alapokból hívna Kolozsvárra vajdasági és kárpátaljai diákokat
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő hétvégén Kolozsváron felkereste a két, magyar nyelven oktató egyetem vezetőit. Tonk Márton, a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja az EP-képviselő támogatását kérte ahhoz, hogy az európai tanulmányok szakon tanuló diákok brüsszeli tanulmányúton ismerkedhessenek meg az Európai Parlament munkájával.
Sógor Magyari Tivadarral, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar rektorhelyettesével megegyezett abban, hogy a jövőben kölcsönösen tájékoztatják egymást olyan ügyekben, amelyek a BBTE-n folyó magyar nyelvű oktatással kapcsolatos politikai, oktatáspolitikai törekvéseket illetik.
|
[2008/02/15]
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tudományos pályázatot ír ki a 2007-2008-as tanévben a magyarországi felsőfokú oktatásban, társadalomtudományi képzésben (osztatlan alapképzésben, MA és PhD képzésben) részt vevő első sorban jogász, szociológus, szociális munkás hallgatók számára.
|
[2008/02/14]
„SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL”
A pályázat célja: a romániai magyar nyelvű oktatás és nevelés anyagi támogatása. A pályázók köre:
1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz- támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelő közigazgatási egységben nincs megfelelő szintű magyar nyelvű oktatás;
2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
|
[2008/02/13]
Kiírta idei pályázatait az Országos Ifjúsgi Hatóság
Az Országos Ifjúsági Hatóság (ANT) elindította a helyi és országos szintű pályázatainak kiírását. Kovács Péter, a hatóság elnöke arról tájékoztatott, hogy 2007-hez viszonyítva az idén mintegy 20 százalékkal növekszik a megpályázható összegek értéke, ez a növekedés jelentősebb helyi, megyei szinten, ahol az év első felében 528 ezer új lejt lehet megpályázni.
|
[2008/02/05]
Hartley-Merrill Forgatókönyvíró pályázat
A Nemzetközi Filmművészeti Alap /Foundation for International Film Artists/ idén is meghirdeti a Hartley-Merrill International Screenwriting Prize - Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázatot. A pályázat célja, hogy támogassa a forgatókönyvírók munkáját, a nemzetközi filmszakma előtt díjazza a nyertes forgatókönyvírókat, valamint elősegítse a forgatókönyvíró tehetségek felkutatását és támogatását.
|
[2008/02/05]
Kortárs irodalmi alkotások pályázata
A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet kortárs szépirodalmi alkotások, műfordítások és tanulmányok létrehozására. Kész művel vagy alkotói tervvel-ötlettel részt vehetnek rajta mindazok, aki magyar nyelven alkotnak. Az elfogadott alkotói elgondolások megvalósítását és a beküldött művek közzétételét az alapítvány megbízásából a Napkút Kiadó által kiadott Napút folyóirat 2008-2009. évi évfolyamában az alapítvány a létrehozott pályázati alapból ösztönzi.
|
[2008/01/29]
Állásajánlat
A Prisma Consulting pályázatírással, pályázati tanácsadással és projektmenedzsmenttel foglakozó cég munkatársat keres. A munkatárs feladatkörébe tartozó tevékenységek: - Kliensekkel való kapcsolattartás
- Pályázatírás, tanácsadás
- Pályázati információk figyelése, igényszerinti szűrése, feldolgozása
- Projekt előkészítés, projektírás
- Pályázati csomag összeállítása
|
[2008/01/25]
Új szakma: ifjúsági tanácsadó
Miután az elmúlt időszakban lényegesen javultak a fiatalság számára nyújtott szolgáltatások intézményi jogi keretei, az Országos Ifjúsági Hatóság egy új foglalkozás felvételét kérte a Romániai Foglalkozások Csoportosításába: az ifjúsági szakértői foglalkozást, amelynek alárendeltje az ifjúsági tanácsadó.
|
[2008/01/08]
Ösztöndíjpályázat kreditalapú magyar nyelvi és hungarológiai képzésre
Kiíró: Oktatási és Kulturális Minisztérium, Balassi Bálint Intézet Határidõ: 2008. 03. 30. Pályázhat: olyan külföldi, nem magyar anyanyelvû egyetemi hallgatók és fiatal, 35 évnél nem idõsebb diplomások, akik hungarológiai vagy hungarológiával érintkezõ tanulmányokat folytatnak, ill. folytattak, és a jövõben is a magyar nyelv és kultúra megismertetésé vel kívánnak foglalkozni
|
[2007/12/23]
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!
|
[2007/12/18]
Tisztújítás az OMDSZ-ben a téli műhelytábor alkalmával
2007. december 14-16. került sor Temesváron a Communitas Alapítvány támogatásával és a Temesvári Magyar Diákszervezet segítségével az Országos Magyar Diákszövetség téli műhelytáborára, melynek célja többek között az OMDSZ következő évi tevékenységének előkészítése és a csapatépítés volt.
|
[2007/12/18]
Változások a BBTE-n!
Andrei Marga ismét rektor lesz a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), miután egyedül ő nyújtotta be a rektorjelöltséghez szükséges iratokat. Korábban Nicolae Bocşan jelenlegi rektor is jelezte, hogy indul a választáson, de végül meggondolta magát. Nem indokolta meg döntését, de érthető, hiszen ők „egy csapatban játszanak”, s minden azon múlott, hogy Marga vállal-e ismét újabb négyéves rektori mandátumot, vagy nem.
|
[2007/12/18]
73KM hálózatépítő projekt
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a debreceni Hang-Kep Egyesület egy évvel ezelõtt indította el „73km” címmel hálózatépítõ projektjét.
|
[2007/12/18]
NMD rendezvények 2007. december 17-22. között
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség programkínálata a december 17-22. hétre...
|
[2007/12/12]
OMDSZ Téli Műhelytábor
 2007. december 14-16. között kerül sor az Országos Magyar Diákszövetség szervezésében, a Communitas Alapítvány támogatásával, az OMDSZ Téli Műhelytáborra.
|
[2007/11/26]
ÁLLÁSHIRDETÉS
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal kutatók Szövetsége (RODOSZ) kolozsvári munkapontjához irodavezetőt keres, napi 4 órás munkaidőre.
|
[2007/11/20]
XVII. TMD Fesztivál
|
[2007/11/20]
Meghívó BMDSZ Gólyabálra

|
[2007/11/20]
KMDSZ Gólyabál
2007. december 7-én, pénteki napon, 18. alkalommal kerül sor a KMDSZ Gólyabálra. A gálaest a Studház Európa termében lesz 17 órától, ahol a Székelylend lesz az est házigazdája. A koncertek és az azt követő buli a megszokottaknak megfelelően a sportcsarnokban kap helyet. Kapunyitás 19.30-kor. Fellépők:
- Knock Out
- Desperado
- Insect
Jegyek elővétben KMDSZ-tagoknak 9 lej, nem KMDSZ-tagoknak 15 lej, helyszínen mindenkinek 20 lej
|
[2007/11/20]
NMD GÓLYABÁL
Időpont: november 22., csütörtök - Gálaest: Szakszervezetek Muvelodési Háza (December 1 park) - 18.00 óra - Buli + Kiscsillag Zenekar Koncert: No Problem Diszkó - 22.00 óra JEGYEK elovételben az NMD Ifjúsági Központjában (Sas Palota) vásárolhatóak 10.00 – 22.00 óra között.
|
[2007/11/14]
E-MELÓ ÁLLÁSBÖRZE KOLOZSVÁRON!

|
[2007/11/13]
Szociális ösztöndíj doktorandusz hallgatók támogatására
Az Iskola Alapítvány Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának támogatásával, a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségével, az Országos Magyar Diákszövetséggel (OMDSZ) együttműködésben pályázatot hirdet doktoranduszok szociális támogatására.
|
[2007/11/13]
Szociális ösztöndíj egyetemisták támogatására
Az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap, valamint Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának támogatásával, az Országos Magyar Diákszövetséggel (OMDSZ) együttműködve pályázatot hirdet egyetemi hallgatók szociális támogatására.
|
[2007/11/13]
Szociális ösztöndíj középiskolás diákok támogatására
Az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap támogatásával pályázatot hirdet középiskolás diákok szociális támogatására.
|
[2007/11/11]
Animátorképző fiataloknak
A kolozsvári székhelyű Areopagus Alapítvány, partnerségben a budapesti Közéletre Nevelésért Alapítvánnyal és a pécsi Diákközéletért Alapítvánnyal okleveles trénerképzést indít 12 erdélyi fiatal részére 2007. decemberétõl kezdõdõen.
|
[2007/11/07]
Állásbörze végzősőknek
Helyszín: BBTE Közgazdasági fakultása épületének előcsarnoka Időpont: 2007. november 8.
Az RMKT Ifjúsági Frakciója (RIF) a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, 2007. november 8-án, délelőtt 10 órától délután 4 óráig Kolozsváron a BBTE Közgazdasági fakultása épületének előcsarnokában szervezi meg első állásbörzéjét.
Partnerek: Országos Magyar Diákszövetség, Kolozsvári Magyar Diákszövetség
|
[2007/11/06]
STUDENTIADA - Bukarest
A STUDENTIADA iden november 5-11 kozott kerul megrendezesre szamos sport-, kulturalis-, es szorakoztato rendezvennyel. A STUDENTIADA idei kiadasanak szervezeseben reszt vesz a Bukaresti Magyar Diakszovetseg is, a kisebbsegi sator egyik bemutatojakent, illetve a honfoglalo magyarok ijasz-muveszetenek kiprobalasat is lehetove tesszuk. A rendezvenysorozatot ertetek, Nektek rendeztek...
|
[2007/10/29]
VIII. RODOSz Konferencia, 2007. november 2-4., Kolozsvár
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége nyolcadik alkalommal szervezi meg országos tudományos konferenciáját Kolozsváron, 2007. november 2-4-e között a Babeş-Bolyai Tudományegyetem főépületében. A konferencia munkálatai idén is, magyar nyelven, a következő szekciókban zajlanak (a szekció nevére kattintva megtekinthető az adott szekció programja): A konferencia keretprogramja megtekinthető itt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A kötet megjelenését és a RODOSZ konferencia megszervezését a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
|
[2007/10/29]
Részképzés!!!
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2007/2008-as tanév őszi szemeszterében történő részképzős tanulmányútra. A Részképzés-ÚJ menüpontra kattintva letölthető: - a pályázati felhívás szövege - a pályázati adatlapok (egyéni és csoportos) - a pontrendszer.
Sikeres pályázást kívánunk!
|
[2007/10/24]
CEU-programokat bemutató előadások
A kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja a budapesti Közép-európai Egyetem programjairól tart bemutató előadásokat.
|
[2007/10/24]
CEU ösztöndíjak 2008-2009
A program keretében azok az Oktatási Minisztérium által elismert felsőfokú oktatási intézményekben tanuló utolsó éves hallgatók vagy ezen intézményekben oklevelet szerzett személyek pályázhatnak, akik MA, illetve PhD fokozatot kívánnak szerezni a budapesti Közép-európai Egyetemen.
|
[2007/10/24]
Újabb szórványkaravánt készít elő az Országos Ifjúsági Hatóság
A karaván egyrészt a szórványban lévő kis településekre kulturális programokkal látogat el, 4 nagyobb városban pedig egy igazi sztárfellépő szórakoztatja a fiatalokat. Az Ifjúsági Szórványkaraván október 25-én kezdődik Kolozsváron, itt a Rúzsa Magdi koncerten kívül a Kisbácsi Hagyományőrző Néptánc együttes és a kolozsvári Állami Magyar Opera művészeinek előadását lehet megtekinteni, de fellépnek a 2006-os Médiabefutó nyertesei is.
|
[2007/10/14]
Uniós támogatásokat a romániai magyar diákszövetségeknek
Az Országos Magyar Diákszövetség és a Figura Képző és Tanácsadó Központ “Uniós támogatásokat a romániai magyar diákszövetségeknek” címmel képzést szervezett 2007. október 9 – 14. között Félixfürdőn.
|
[2007/10/14]
Ingyen bérletet a nagyváradi egyetemistáknak!
Annak ellenére, hogy Nagyváradon több ezer egyetemista tanul, a város négy egyetemén, alig egy töredékük számára biztosított a kedvezményes közlekedés.
|
[2007/10/09]
Kommunikáció határok nélkül
Médiatalálkozó zajlott a Hang-Kép Kulturális Egyesület és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében a Kommunikáció határok nélkül a Hajdú-Bihar - Bihor eurorégióban" címmel Nagyváradon.
|
[2007/10/09]
KMDSZ Beavató Tábor
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség az idén is megszervezi az első éves hallgatóknak szánt rendezvényét, a Gólyatábort, Mákófalván 2007. október 26-28. között.
Kis ízelítő érdekében látogass el IDE.
|
[2007/10/09]
OMDSZ pályázat a www.oktatas.ro honlap fejlesztésére
Az Országos Magyar Diákszövetség pályázatot hirdet az oktatas.ro hírportál fejlesztésére, felújítására:
A pályázat célja az oktatási portál teljes (arculat, programozás) átalakítása és kibővítése. Célunk egy fiatalos, komoly, a diákok számára könnyen kezelhető és átlátható, szakoldal létrehozása. Támogató: Szülöföld Alap.
|
[2007/10/04]
Tűntettek a Kolozsvári Műszaki Egyetem diákjai!
Több mint 500 egyetemista tüntetett október 2-án Kolozsváron. A Műszaki Egyetem diákjai a tandíj értékének az állandóságát, a bentlakások állapotának javítását, illetve továbbiak építését, a költségvetés elosztását a karok között, az ösztöndíjak emelését kérik, illetve még azt is, hogy az egyetem alkalmazzon több titkárnőt vagy hozzon létre egy ügyfélszolgálati irodát, ahol a diákok civilizált körülmények között intézhetik adminisztratív ügyeiket.
|
[2007/10/04]
Átadták az aláírásokat!
Tegnap fogadta az Európa Tanács (ET) több vezetője azt a delegációt, amely több mint egy hete kerékpáron indult Strasbourgba, hogy eljuttassák az önálló erdélyi magyar egyetem létrehozása érdekében összegyűjtött aláírásokat, illetve felhívják a figyelmet a romániai felsőoktatási rendszerben a magyarokat érő hátrányos megkülönböztetésre.
|
[2007/10/04]
Aktuális kiírások a Communitas Alapítványnál
Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra, a Kisebbségi Tanács 2007. évi célalapjaiból. Csak 2007. október - december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. Határidő: 2007. október 12. 16 óra
Pályázati felhívás a sport tevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet a sport tevékenységek támogatására a Kisebbségi Tanács 2007. évi célalapjaiból. A támogatásra jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek valamint jogi személyiséggel rendelkező sportklubok pályázhatnak. Határidő: 2007. október 10. 16 óra
Pályázati felhívás oktatók, kutatók tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra, művészeti mesterkurzusokra való kiutazás résztámogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet oktatók, kutatók számára külföldi tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra előadói minőségben, valamint művészeti mesterkurzusokra való kiutazás résztámogatására (kizárólag utazási költségek támogatására), a Kisebbségi Tanács 2007. évi célalapjaiból. Határidő: 2007. október 15. 16 óra
|
[2007/09/27]
PROJEKTMENEDZSMENT tanfolyam
A KALOT Egyesület az Oktatás- és Munkaügyi Minisztérium által akkreditált, szakképesítést nyújtó PROJEKTMENEDZSMENT tanfolyamot szervez. (A szakképesítés román megnevezése: „manager de proiecte”, cod COR: 241919, az engedélyezés száma: 19/67/04.05. 2007.)
|
[2007/09/26]
Álláshidetés mérnöki végzettségel rendelkezők részére
ÉPÍTŐMÉRNÖKI munkakör betöltésére keresnek pályakezdő, fiatal munkaerőt.
|
[2007/09/26]
Az Országos Magyar Diákszövetség nyilatkozata az „Ifjúsági karaván” című rendezvény alkalmával
Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) figyelemmel követte és követi az oktatással kapcsolatos történéseket, így a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretén belül a magyar karok létrehozására irányuló törekvéseket is.
|
[2007/09/26]
Középiskolások felsőoktatási percepciója
Az Országos Magyar Diákszövetség 2007. január 11. és február 16. között Erdély szinten reprezentatív felmérést végzett Középiskolások felsőoktatási percepciója címmel.
|
[2007/09/25]
Pályázati lehetőségek
1. Szülõföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégium kiírása
http://www.szulofol d.hu/palyazatok/ KEK070914Kiiras/ kek_romania_ 070914.pdf
A pályázat postai feladásának határideje: 2007. október 5.
2. Szülõföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégium kiírása
http://www.szulofol d.hu/palyazatok/ OSZK070918Kiiras /oszk_romania_ 070918.pdf
A pályázat postai feladásának határideje: 2007. október 12.
3. Megyei illetve Bukarest Municípiumi Ifjúsági Igazgatóságok pályázati kiírásai
http://www.e- tineret.ro/ articol.php? id=318
A pályázat leadásának határideje: 2007.október 15-17 (megyénként változó)
|
[2007/09/17]
NMD hírek
NMD DiákBuli Időpont: szeptember 22., szombat, 22.00 óra Helyszín: No Problem Diszko Beugró: 5 RON VERSENYEK! A belepőjegyet vásárlok között ÉRTÉKES TÁRGYAKAT SORSOLNAK ki!!!!
NMD Lakásközvetítés Az NMD lakásközvetítési programja ebben az évben is hídat kíván teremteni a kiadó lakással vagy szobával rendelkezõ személyek és a szállást keresõ egyetemisták és középiskolások között. Jelenleg az NMD adatbazisában 40 lakáshírdetés szerepel, melyeket az Ifjúsági Központban illetve a www.nmd.ro oldalon lehet megtekinteni. Lakáshírdetéseket feladni és az érvényes ajánlatokat megtekinteni hétköznap 10.00 - 22.00 óra között a Fekete Sas Palotában található Ifjúsági Központban lehet.
|
[2007/09/17]
Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (a továbbiakban: OKM) pályázatot hirdet a 2007. évre, határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak támogatást nyújtson a pályakezdéshez, illetve - korosztálytól függetlenül - kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez.
|
[2007/09/13]
OMDSZ sajtótájékoztató

Az Országos Magyar Diákszövetség 2007 szeptember 14.-én, 11 órától sajtótájékoztatót tart Kolozsváron, az RMDSZ ügyvezetõ elnökségén (Republicii utca, 60. szám), melynek témája az OMDSZ álltal tavasszal készített kérdőíves felmérés, Középiskolások Továbbtanulási Percepciója címmel. A kérdőívet 1200 diák töltötte ki, melynek eredményét a sajtótájékoztatón mutatjuk be.
|
[2007/09/11]
TUDEK Kolozsváron
Idén nyolcadszor kerül megrendezésre a kutató középiskolás diákok konferenciasorozata (TUDOK), amelynek főszervezője a budapesti székhelyű Kutató Diákok Országos Szövetsége és kezdeményezője dr. Csermely Péter professzor. A konferencia első szakasza 2007 őszén zajlik hat helyszínen a Kárpát-Medence különböző régióiban.
|
[2007/09/09]
Tandíjmentes helyek a BBTE-n!!!
A BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM - KOLOZSVÁR Történelem és Filozófia Kar őszi felvételit hirdet tandíjmentes és tandíjas helyekre, nappali valamint távoktatásos formára a következő szakokra: - Történelem; Régészet; Művészettörténet; Levéltár; Könyvtártudomány; Nemzetközi kapcsolatok - Filozófia
|
[2007/09/05]
VIII. RODOSz Konferencia, 2007. november 2-4., Kolozsvár
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége nyolcadik alkalommal hirdeti meg országos tudományos konferenciáját Kolozsváron, 2007. november 2-4-e között.
|
[2007/08/27]
Olvasó sarok az Ifjúsági Központban
 A Nagyváradi Magyar Diákszövetség által többször kerültek megrendezésre kulturális események, melynek célja megismertetni, illetve bevonni a fiatalságot a kulturális életbe. Ezzel a céllal alakult meg az Ifjúsági Központban az Olvasó Sarok, mely összesen 20 havi-, heti- illetve napilappal várja az érdeklõdõket.
|
[2007/08/27]
Internet az Ifjúsági Központban
A Nagyváradi Ifjúsági Központban (Sas Palota, NMD pince) a legmodernebb számítógépek és ingyenes internetezési lehetõség vár minden érdeklõdõt.
|
[2007/08/27]
Wass Albert pályázat
Wass Albert kortárs magyar írófejedelem születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtára pályázatot hirdet Wass Albert életművének és életének feldolgozására.
|
[2007/08/27]
Pályázat 1 éves ösztöndíjra és magyarországi gyakornoki időre
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázatot hirdet 1 éves ösztöndíjra és magyarországi gyakornoki idõre, Románia partiumi részébõl származó magyar nemzetiségû, bármely szülõföldi felsõoktatási intézményben utolsó vagy utolsó elõtti évfolyamon tanuló hallgatók számára.
|
[2007/08/27]
EURÓPAI UNIÓS KÉPZÉS-SOROZAT
Az Agora 2001 Alapítvány az Apáczai Közalapítvány támogatásával EURÓPAI UNIÓS KÉPZÉS-SOROZATOT szervez főként ifjúsági céllal működő civil szervezetek képviselői számára.
|
[2007/08/09]
Pályázati felhívás vidéki ifjúsági szerveződések számára
meg lehet pályázni az Erős ifjúság – erős közösségek projekt képzési szakaszában való részvételt. Az Areopagus Alapítvány 2007. júliusában indította be az Erős ifjúság – erős közösségek című projektet, melyet az Európai Unió az Oktatási és Szakmai Képzések Közösségi Programjainak Országos Ügynökségén (ANPCDEFP) keresztül a „Cselekvő ifjúság” program keretében támogat.
|
[2007/08/07]
OMDSZ Műhelytábor
2007. augusztus 17-20 között kerül sor az Országos Magyar Diákszövetség szervezésében, a Communitas Alapítvány támogatásával, az OMDSZ Műhelytáborra.
|
[2007/08/07]
Kettős szakosodás a BBTEn
Kettős szakosodási lehetőséget nyújt a magyar tagozat diákjainak, a 2007-2008-as tanévtől a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A második szakra jelentkezőket az egyetem, a tandíjak 80-85%-os csökkentésével támogatja – áll az egyetem rektorhelyettesi hivatalának ma kiadott közleményében.
|
[2007/08/07]
Szentendrei Nyári Egyetem
A Rákóczi Szövetség az idei nyár végén is megrendezi Nyári Főiskolás Táborát, amelyre ezúttal is várja a határon túli magyar egyetemista és főiskolás szervezetek, valamint a Rákóczi Szövetség ifjúsági helyi szervezeteink képviselőit. A tábor időpontja: 2007. augusztus 20-25. A tábor helyszíne: Pap - Sziget Kemping, Szentendre
Az előadások érinteni fogják a Kárpát-medencei magyar közélet helyzetét, továbbá a gazdaság és kultúra főbb kérdései, melyeket neves szakemberek ismertetnek a résztvevőkkel.
|
[2007/07/26]
Háromszéki Magyarok Világtalálkozója
www.vilagtalalkozo.ro
A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából, augusztus 18-án, szombaton a Kistérségi napján Orvosok Találkozójára kerül sor, a kovásznai Hephaistos szálló konferencia termében, ahová a szervezők szeretettel várnak minden Háromszéken született, élő és elszármazott, illetve Háromszékhez kötődő orvost. ÜZLETEMBEREK TALÁLKOZÓJÁRA kerül sor augusztus 18-án, szombaton a Kistérségi Nap keretében, a sepsiszentgyörgyi Inkubátorház, nagytermében. A találkozó témája: Befektetési lehetőségek Kovászna megyében.
|
[2007/07/17]
18. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Megkezdödött. Gyere el te is. Az „erdélyi nyár” egyik legfontosabb eseményeként elkönyvelt, egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó találkozója kormányoktól, politikai irányvonalaktól függetlenül töretlen fejlődésben van. Lehetőséget biztosít párbeszédre a román és magyar értelmiség között, keretet teremt az erdélyi közéletről, politikáról folytatott vitának Magas színvonalú szakmai és kulturális programokat biztosít. Ugyanakkor koncertek, bulik sorozata színezi, teszi emlékezetessé a nyárnak ezen pillanatképét.
www.tusvanyos.ro
|
[2007/07/17]
EURÓPA SZABADEGYETEM aug. 6-13.
Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóján Csíkszentimre abban a megtisztelõ helyzetben van, hogy önálló rendezvénnyel járulhat hozzá a Szent Imre Emlékév megünnepléséhez. Augusztus 6-13 között együttmûködõ partnerekkel közösen megrendezik az Európai Szabadegyetemet. Tervek szerint a csíkszentimrei Büdosfürdõn zajló tábornak, összesen mintegy 2000 résztvevõje lesz. Határon innen és határon túlról pedig 200 állandó táborlakót várunk. Ugyanakkor valamennyi, Szent Imre nevét viselõ település is elküldi 5-6 tagú küldöttségét.
Jelentkezési információkat találsz. www.europa-szabadegyetem.ro honlapon
|
[2007/07/11]
Tanuljon angolul vagy szerezzen egyetemi diplomát
Angolul tanulhatsz előnyös áron. Egyetemi diplomát (másoddiplomát) szerezhetsz Amerikában. Minden nemzetközi tanuló ösztöndíjban részesül Előnyös szállás- és étkezési lehetőség az egyetem területén Munkalehetőségek az egyetemen. Ingyenes internet, uszoda, pezsgőfürdő, edzőterem és sportpályák
|
[2007/06/24]
Részképzés!!!
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2007/2008-as tanév őszi szemeszterében történő részképzős tanulmányútra. A Részképzés-ÚJ menüpontra kattintva letölthető: - a pályázati felhívás szövege - a pályázati adatlapok (egyéni és csoportos) - a pontrendszer.
Sikeres pályázást kívánunk!
|
[2007/06/20]
Kapocs
Kapocs a Munkácsy tárlat és Tusványos között. a Munkácsy tárlat és az EU tábor között. az erdélyi magyar diákszervezetek között. Ne tegyél meg két utat! Érted 16-án is nyitva a Munkácsy tárlat!
|
[2007/06/20]
Új elnöke van az OMDSZ- nek
2007. június 16-tól új elnöke van az OMDSZ-nek Birtalan Csanád személyében. Az alelnöki funkciót továbbra is Zsigmond József tölti be.
|
[2007/06/20]
MÁRTON ÁRON-IMATÚRA 2007
Szeretnél a természetben tölteni 8 napot? Elcsendesedni, elmélyedni az imában és segítséget kaőni életed rendezéséhez? Ha igen, akkor meghívunk, hogy tartsál velünk a Márton Áron-imatúrán, 2007 júl. 20-28 között Gyergyószentmiklos- Gyilkos-tó- Nagyhagymás- Egyeskő- Balánbánya- Csikszentdomokos- Csiksomlyó útvonalon.
|
[2007/06/20]
CIVITAS
A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért a Civitas Alapítvánnyal együttmőködve 1 napos tapasztalatátadó szemináriumot szervez Kolozsváron: június. 26.án. Hogyan használhatjuk az ESZA forrásait a helyi fejlesztésekhez magyarországi gyakorlati tapasztalatok címmel.
|
[2007/06/19]
Hatodik Székelyföldi Rockmaraton
Harminchárom, különböző rockzenei stílust képviselő, többségében magyarországi zenekar lép fel az idei, hatodik alkalommal sorra kerülő Székelyföldi Rockmaratonon.
|
[2007/06/18]
TAIZE nyár
Szeretettel várunk a legszebb nyári találkozóra!!!
Taize (nyár) júl.18 –aug.2 Hozzájárulás: 190 euró +100Lei(mindent fedez). Utazás 2006-os kiadású búszal, légkondi és DVD természetesen. Borbély István 0745 038354
|
[2007/06/14]
VII. Néprajzi Nyári Egyetem
VII. Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetem
Jelentkezési ürlap a www.kmdsz.ro honlapról tölthető le. Ehhez szükséges egy motivációs levél csatolása is.
|
[2007/06/14]
Magyar rajzfilmnap Kolozsváron
Magyar rajzfilmnapot szervez az EMI kolozsvári szervezete. A kisebbeket és nagyobbakat egyaránt megszólítani kívánó eseményre június 17-én, vasárnap kerül sor a Brassai Sámuel Elméleti Líceum dísztermében.
|
[2007/06/11]
KMDSZ Irodavezetői állás
A Kolozsvári Magyar Diálszövetség (KMDSz) irodavezetői feladatkörre munkatársat keres.
|
[2007/06/07]
EMI tábor

Kedvezményes áron mehetnek a tanulók EMI-táborba!
|
[2007/06/05]
Nyári Szakmai Gyakorlat 2007
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is nyári szakmai gyakorlatot hirdet az érdekeltek számára. Az aktuális információk közzététele folyamatosan történik a www.kmdsz.ro honlapon.
Meghosszabbított jelentkezési határidő: június 8.
|
[2007/06/05]
IKE- Pályazati felhivás
Az Erdélyi IKE fejléces lapjának a megtervezése. A fejlécnek tartalmaznia kell az IKE-logot és a következő adatokat: Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület RO 400370 Cluj - Napoca, Moţilor 84 Tel./fax: +40-264-598-050 Mob: +40-744-670-769 ike@ike.ro www.ike.ro Bankszámla: RO 83 BTRL 01301205919524XX Banca Transilvania Pályázat célja: Fiatalok motiválása kreatív tervező-munkára Pályázhatnak: 14 éven felüliek
|
[2007/06/05]
EU Tabor- 2007
Ha komolyan szeretnél laza maradni egy héten keresztül, ha érdekelnek az Európai Unióval kapcsolatos előadások, szekcióülések, workshopok, illetve szereted a vetélkedőket, sportot, koncerteket és bulikat - akkor te a mi emberünk vagy. Mindössze 50 lejbe kerül az EU Tábor 2007-en való részvétel a festői Tusnádfürdőn, és az ár tartalmazza a szállást és az étkezést is. Ha felkeltettük a kíváncsiságod, jelentkezz a 0266-321-436-os telefonszámon, és minden információt megkaphatsz, amire csak szükséged van.
|
[2007/06/04]
Burgenlandi Ifjúsági Találkozó- 2007
2007. július. 9-16. között Burgenlandban (Őrvidéken) "Tudomány és kultúra az Osztrák-Magyar Monarchiában" címmel nyári egyetemet szervez a magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, ahol a szokott módon minden határon túli régióból, Nyugat-Európából és Magyarországról érkeznek majd fiatalok. A rendezvényt a Burgenlandi Magyar Népfőiskola és a helyi Magyar közösségek támogatásával valósítják meg. Mintegy 80 kárpát-medencei és nyugat-európai fiatal résztvevőre számítanak a szervezők, olyanokra, akik magyarságukat valamilyen módon megőrizték, és akik szívesen találkoznak hasonló korú, magyarul beszélő és a Magyar kultúrára fogékony fiatalokkal.
|
[2007/05/25]
6. Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2007. augusztus 5-11.
2007. augusztus 5-11. között immár a 6. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet szervezi meg Nagyváradon: - az Antall József Alapítvány (AJA)
- a Bécsi Magyar Magyar Diákok Egyesülete (MDE-VUS)
- a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ)
- a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK)
- a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED)
- a Romániai Magyar Doktoranduszok Szövetsége (RODOSZ)
- a Rákóczi Szövetség
- a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD)
|
[2007/05/24]
Az OMDSZ kilépett a Magyar Ifjúsági Tanácsból
Az Országos Magyar Diákszövetség nyolc tagszervezetének elnöksége, illetve az OMDSZ jelenlegi vezetősége, élve a Magyar Ifjúsági Tanács alapszabályzatának 11.1 pontjában foglaltakkal, jelen dokumentumban kijelenti, hogy az Országos Magyar Diákszövetség kiválik a Magyar Ifjúsági Tanácsból.
|
[2007/05/21]
BMDSz Fotópályázat
 
A Magyar Kulturális Intézetben május 9.-én, szerdán este megtartott díjátadással lezárult a Bukaresti Magyar Diákszövetség első, hagyomány teremtő fotópályázata.
|
[2007/05/18]
Egyetemi Kalauz 2007!

Megjelent az Egyetemi Kalauz 2007 című felvételi tájékoztató kiadvány, amely bemutatására valamint a felvételivel kapcsolatos információk „házhoz szállítására” az Országos Magyar Diákszövetség idén is megszervezte a Felvételi tájékoztató körutat.
|
[2007/05/18]
XII. BUDAPESTI NYÁRI EGYETEM 2007
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara ebben az évben immáron tizenkettedik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű jog-és történészhallgatók, illetve pályakezdő jogászok és történészek, illetve történelemtanárok számára a XII. Budapesti Nyári Egyetemet 2007. július 1 - 9. között Európai jog, nemzetközi jog, kisebbségi jogok címmel.
|
[2007/05/16]
Nyári Egyetemek a Világban

|
[2007/05/16]
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében...
|
[2007/05/15]
Ífjú Közgazdász Találkozó - Téma: Szolgáltatások piaca
Megszervezésre kerül a IX. Ifjú Közgazdász találkozó, május 25-27 között Szatmárnémetiben.
|
[2007/05/14]
Ifjúsági tréning
A Piliscsabáért Egyesület tréninget hirdet ifjúsági szervezetek tagjai számára.
A tréning időpontja: május 18–20. A képzések pénteken délután 3 órától kezdődnek és vasárnap délután érnek véget.
|
[2007/05/13]
Henkel Art.Award 2007 – ipari formatervezés
A bécsi székhelyű Henkel Central Eastern Europe (HCEE) nemzetközi pályázatot ír ki ipari formatervezés témában az Art.Award 2007 (Henkel Művészeti Díj 2007) díj elnyerésére.
|
[2007/05/13]
National Geographic: Fotópályázat 2007
A National Geographic Society 2007-ben is meghirdeti nemzetközi fotópályázatát, amelyhez a National Geographic Magyarország kiállítással egybekötött nyílt fotópályázat kiírásával csatlakozik, a Stella Artois támogatásával.
|
[2007/05/12]
Mindentudás Egyeteme Előadás
2007. május 21.-én Pléh Csaba - Kapcsolatok filozófiája és Bodó Balázs: Információmegosztás az interneten című előadásokra kerül sor a Mindentudás egyetemén a Jövő Háza Teátrumában.
|
[2007/05/11]
Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem
Posztgraduális képzési lehetőség a következő szakterületeken: Összehasonlító Jog- és Államtudományok
- Nemzetközi Kapcsolatok (Diplomácia és Közgazdaság)
- Közép-Európai Tanok
Ph.D. képzés a megnevezett területeken. Felvételi: folyamatosan augusztusig. Jelentkezési határidő: 2007.07. 13
|
[2007/05/11]
Tandíjmentes továbbtanulási lehetőség Dániában
A Koldingi International Business Academy két éves angol nyelvű továbbképzést biztosít külömböző, piacgazdasággal kapcsolatos szakokon, amit tovább lehet építeni úgy az akadémián, mint más egyetemeken. Az akadémia lehetőséget nyújt magas szintű szakképzésre a legmodernebb körülmények között, ahol megismerkedhetsz diákokkal a világ minden részéről.
|
[2007/05/02]
X. ETDK, 2007. május 26-27.

X. Reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) 2007. május 26-27.
Jelentkezni lehet 2007. április 16 - május 4. között. A dolgozatokat 2007. május 5-7. között lehet leadni.
|
[2007/04/29]
EGYETEMI KALAUZ 2007!

Megjelent az Egyetemi Kalauz 2007 című felvételi tájékoztató kiadvány, amely bemutatására valamint a felvételivel kapcsolatos információk „házhoz szállítására” az Országos Magyar Diákszövetség idén is megszervezi a Felvételi tájékoztató körutat.
|
[2007/04/26]
Előadás
Hevesi Attila a MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársa tart előadást Nagyváradon.
|
[2007/04/25]
MOGYE
Tíz pontban megfogalmazott javaslatlistát nyújtott át a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetõségének az intézmény magyar oktatói nevében dr. Ajtay Kincses Mária, a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság (BKB) alelnöke, aki egyedül írta alá a listát.
|
[2007/04/23]
BMDSz Fotópályázat
A Bukaresti Magyar Diákszövetség a Magyar Kulturális Intézettel karöltve fotópályázatot hírdet a bukaresti magyar diákok részére. A pályázat témája kötetlen. Amatõr illetve profi fotósok egyaránt pályázhatnak.
|
[2007/04/20]
4. Erdélyi Humorfesztivál
 Április 21., szombat, 18 óra, a Báthory István líceum díszterme (a BBTE főépületével szemben)
|
[2007/04/20]
ODFIE - Láng-ól istentisztelet
A Láng-ól ifjúsági istentiszteletek sorozata annak érdekében született, hogy a Kolozsváron tanuló unitárius és más felekezetű fiatalok számára alternatív vallásos élményt nyújtson.
|
[2007/04/17]
Nyári Szakmai Gyakorlat 2007
 A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is nyári szakmai gyakorlatot hirdet az érdekeltek számára.
|
[2007/04/17]
V. Határon túli magyarok zenéje
2007. április 26. (csütörtök) este 7 óra Kolozsvári Magyar Opera "8 koncert - 8 ország - Egy nemzet"
|
[2007/04/13]
VI. Visegrádi Egyetem
A Cracovia Expressz Alapítvány által működtetett Krakkói Magyar Centrum pályázatot hirdet a 2007. július 8-21. között Krakkóban megszervezésre kerülő VI. Visegrádi Nyári Egyetemen való részvételre.
|
[2007/04/12]
Sapientia es a foci
Az EMTE-Sapientia Természettudomá nyi és Művészeti Kar keretén belül működő kolozsvári Hallgatói Önkormányzat 2007. április 21-22.-én megrendezi az
|
[2007/04/03]
Munkalehetőség
Magyar tulajdonban lévő, romániai ortopéd cipőgyártó vállalkozás munkatársat keres Kereskedelmi vezető munkakörbe.
|
[2007/04/03]
Könnyítés az egyetemi végzősöknek
Eddig az egyetemek kis hányada élt azzal a lehetőséggel, hogy jelentősen megkönnyítve a diákok dolgát, leegyszerűsítse a hallgatók diplomaszerzését.
|
[2007/04/01]
Fundraising képzés
A Prisma-Sokszínű Fiatalságért Egyesület pályázatot hirdet „Fundraising” című felkészítőn való részvételre 2007. április 14 -15.-én.
|
[2007/03/29]
PR (Image, Reklámelemzés, Reklámkampány), képzés
A Prisma - Sokszínű Fiatalságért Egyesület két napos képzést hirdet „PR (Image, Reklámelemzés, Reklámkampány)” témában. A képzés célcsoportja azok a 18 és 30 év közötti fiatalok, akik valamilyen civil szervezetben tevékenykednek, vagy a jövőben tevékenykedni szeretnének.
|
[2007/03/28]
További előadások a Mindentudás Egyetemén
2007. április 23.-án két előadás is lesz a Jövő Háza Teátrumában. 17.30-tól Wendelin Werner Véletlen rendszerek, 19.30-tól Csépe Valéria Miért csak az ember olvas című előadására kerül sor.
|
[2007/03/28]
Mindentudás Egyeteme előadás
2007. április 16.-án Járay Jenő Az orvostudomány csodája: a szervátültetés című előadására kerül sor a Mindentudás egyetemén a Jövő Háza Teátrumában.
|
[2007/03/28]
Mindentudás Egyeteme előadás

2007. április 2.án Vint Cerf Az internet szabadsága című előadására kerül sor a Jövő Háza Teátrumában. Az előadás angol nyelven zajlik, szinkrontolmácsolást biztosítanak.
|
[2007/03/26]
Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogram
A PROFIL-Szervezet és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzata idén tavasszal is meghirdeti a Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogramot. Az áthallgatás időtartama 3 hét, április 16. - május 6. között. Pályázhatnak a BBTE magyar tagozatának hallgatói.
|
[2007/03/26]
Fotópályázat, TÉMA: ARCOK
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség Media Szakosztálya és a www.nagyvarad.ro internetes oldal fotópályázatot hirdet. A pályázat témája: ARCOK. Pályázni olyan képekkel lehet, melyek kötődnek a címhez (nem csak portrék). Amatőr illetve profi fotósok egyaránt pályázhatnak. A beérkezett pályamunkákat egy háromtagú szakzsűri fogja elbírálni.
|
[2007/03/26]
VI. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor: résztvevők kerestetnek
Idén is a Gyimesi-szoros bejáratánál szervezi meg nyári alkotótáborát a Filmtett mozgóképes havilap, valamint a budapesti Duna Műhely. A táborba jelentkezhet minden 18. évét betöltött, romániai, magyarországi vagy más határon túli régiókból származó fiatal, akit érdekel a kisjátékfilmek készítésének folyamata vagy a filmtörténet.
|
[2007/03/22]
XIV. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA, Marosvásárhely
2007. március 29. és április 1. között kerül sor a XIV. TDK-ra Marosvásárhelyen általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerésztudományi témakörökben. A konferencia színvonalának és tudományos érdemének megfelelően idén is a Marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont a dolgozatok bemutatásának ami párhuzamosan zajlik 13 szekcióban.
|
[2007/03/21]
További százhúszezer Euro 26 kártya elérhető
További százhúszezer Euro 26 diák és ifjúsági kártyát, valamint EURO 26 classic ifjúsági kártyát bocsát ki az Országos Ifjúsági Hatóság, és az Euro 26 Románia Egyesület.
|
[2007/03/21]
Kultúra és az Európai Unió kurzus 2007-ben is
A Kultúrpont Iroda 2007. április 23. és 25. között Budapesten tartja 2007 első félévi Kultúra és az Európai Unió című tanfolyamát. A kurzust kedvezményes részvételi díjjal lehet elvégezni, a jelentkezők ajándékba kapják a Kultúra és az Európai Unió című kiadványt. Igény szerint, a megfelelő hallgatói létszám megléte esetén (20-25 fő) kihelyezett kurzusokat is szerveznek.
|
[2007/03/21]
X. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
Idén rendhagyó módon május 26-27-én szervezi meg az ETDK-t a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Mindazok, akik jelentkezni szeretnének, 2007. április 16. és május 4. között tehetik ezt meg a Petőfi (Avram Iancu) utcai KMDSZ-irodában. A dolgozatok leadási határideje: 2007. május 5-7.
|
[2007/03/17]
Most nagyon megéri!
Az Országos Ifjúsági Hatóság jóvoltából kéthetente egy-egy kétszemélyes tengerparti nyaralással ajándékozzuk meg a legfeljebb 30 éves kritikaírókat. Irány: Eforie Sud és Costineşti!
|
[2007/03/15]
Március 15
Boldog ünnepet kíván
minden magyarnak az Országos Magyar Diákszövetség!
|
[2007/03/14]
Uniós pályázati lehetőségek. Strukturális alapok 2007-2013
Románia ma már teljes jogú tagként használhatja föl az Európai Uniós pályázási lehetőségeket. A témák változatosak: humánerőforrás fejlesztés, vállalkozás fejlesztések, kultúra, mezőgazdaság, stb.
A Prisma Consulting pályázatíró és tanácsadó cég Uniós pályázati lehetőségek, strukturális alapok témában felkészítő tréninget tart.
|
[2007/03/14]
Pályázat a Civil Szigeten való megjelenésre
A Sziget Kulturális Szervezőiroda (továbbiakban: Iroda) pályázatot hirdet civil szervezetek, valamint a civil társadalommal együttműködő közszolgálati intézmények számára a Sziget 2007 fesztivál (2007. augusztus 8. - augusztus 15.) programhelyszínén, a Civil Szigeten való megjelenésre. A 2007-es évben száztizenöt szervezet részére tudunk helyet biztosítani a Civil Szigeten.
|
[2007/03/14]
Túrázás a Vigyázón
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség Turisztika Szakosztálya 2 napos túrát szervez a Vigyázóra (Vlãdeasa) március 31 és április 1 között. Kisérõnk lesz két tapasztalt túravezetõ is.
|
[2007/03/14]
A MIÉRT Nemzetközi Munkacsoportja
Olyan fiatalok jelentkezését várja a MIÉRT, akik aktívan részt vennének a munkacsoport tevékenységében, megosztanák velünk ötleteiket, tudásukat, tapasztalataikat.
|
[2007/03/14]
Fiatalok lendületben - Európai Önkéntes Szolgálat
A program keretein belül fiataloknak van lehetöségük önkéntesként tevékenykedni az európai unió tagállamaiban. A gödi "Fiatalok a Vidékért Egyesület" önkénteseket keres két programukra. - 2-3 önkéntest, 2-3, vagy akár több hónapra, 2007. aug. 15-töl. - 2 önkéntest, 2007. július 15-töl, 6 hónapra.
|
[2007/03/14]
XVII. KMDSZ Szülinap 2007. március 16-19
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) minden évben rendszeresen megünnepli a születésnapját. Ennek örömére szeretnénk a kolozsvári diákoknak valami különlegeset nyújtani. Idén egy többnapos rendezvénysorozat tervét szeretnénk megvalósítani, ahol kedvére válogathat a programok között a diák, mert reméljük, hogy megtalálja azt a programot, amihez kedve van.
|
[2007/03/14]
Nyári Szakmai Gyakorlat 2007
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén is nyári szakmai gyakorlatot hirdet az érdekeltek számára. A Szakmai Gyakorlat lényege, hogy nyáron különböző profilú magyarországi cégek biztosítanak gyakornoki helyeket olyan fiatalok számára, akik szakmai előmenetelük szempontjából fontosnak tartják a gyakorlati képzést.
|
[2007/03/14]
Pályázatírás Alapfogalmak - Állásinterjú fortélyai
A kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kolozsvari-HOK) 2007 március 24-25. kozott képést tart Pályázatírási Alapfogalmak/ Állásinterjú fortélyai címmel.
|
[2007/03/12]
BEDOLGOZÁS DIÁKOK SZÁMÁRA! GYORS KERESETI LEHETÕSÉG!
Szórólapozó diákokat keresnek: Feladat: a szórólapok szórása napi 2 órában, március 20 - 28 között!
|
[2007/03/06]
Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogram
A PROFIL-Szervezet és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzata idén tavasszal is meghirdeti a Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogramot. Az áthallgatás időtartama 3 hét, április 16. – május 6. között. Pályázhatnak a BBTE magyar tagozatának hallgatói...
|
[2007/03/06]
A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen - Európai Uniós Újságírói Díj 2007
EU-szintű pályázat a diszkrimináció és sokszínűség témájában nyitva áll a nyomtatott és az on-line sajtó újságírói előtt "A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" kampány 2007-es újságírói díjával az Európai Unió azokat az újságírókat jutalmazza, akik munkájukkal hozzájárulnak a sokszínűség előnyeinek jobb megértéséhez, és kiveszik részüket a társadalmi megkülönböztetés elleni harcból.
|
[2007/02/28]
Work as a volunteer in Germany
Are you interested in working as a volunteer in Germany?
To stay one year as a volunteer in Germany, work in a curative education centre, live together with the people there and doing so gain experiences, in short: to complete a voluntary service. This opportunity is offered through the international voluntary service scheme of the association‚ Freunde der Erziehungskunst Rudolf Steiners e.V.' (Friends of Waldorf Education).
|
[2007/02/28]
Programe de finanţare
Ministerul Educatiei si Cercetarii, prin Centrul National pentru Burse in Strainatate, gestioneaza diverse programe de finantare pentru stagii de studii sau cercetare in strainatate.
|
[2007/02/27]
The European Summer School 2007 – Central Europe in the EU - Old Europe - New Europe
EUROPEUM Institute for European Policy associated with the Jean Monnet Centre of Excellence in European Studies at the Faculty of Social Sciences of Charles University is organizing a fifth year of European Summer School.
|
[2007/02/26]
Szakleírások körút beszámoló
Szakleirások 2007 körút 12 megye, 47 középiskoláját érintette, ez magába foglalja Erdély nagyobb városait ahol létezik magyar középiskola, vagy magyar tannyelvű osztály. A körút pontos útvonalát a szociológiai minta határozta meg, mivel az alapján derült ki, melyik iskolák, melyik osztályait kell felmérni. Az eredeti minta 51 tanintézményt tartalmazott ebből 4 intézményben nem valósult meg a felmérés. Az 1200 diákra tervezett minta igy 1100 diák véleményét tartalmazza.
|
[2007/02/24]
Mindentudás Egyeteme előadás
2007. március 12-én. Kallai Gábor: Hol végződik a sakktábla? előadására kerül sor. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2007/02/24]
Mindentudás Egyeteme előadás
2007. március 5-én. Csiba László: Van esélyünk az agyvérzéssel szemben? előadására kerül sor.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2007/02/20]
EUROPE DIRECT
Az EUROPE DIRECT szolgáltatás segít választ találni EU-val kapcsolatos kérdésekre. Tájékoztatást nyújt az EU-t érintő bármely témakörrel kapcsolatban, például azokról a jogokról és lehetőségekről, amelyekkel uniós polgárként élhet. Az általános kérdésekre azonnali választ küld, az összetettebb kérdésekkel kapcsolatban pedig a legjobb információforráshoz kalauzolja el uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten.
|
[2007/02/20]
Striving for Diversity - Fighting Intolerance
Striving for Diversity - Fighting Intolerance: Mediation Training and Conflict Management Seminar, 15-21 april 2007, Zielona Gora, Poland. The overall idea of this training course is to strengthen a “peace network” that crosses religious, ethnic, and geographic boundaries. Thus, the participants shall be able to take an active stand in defending human rights and contributing to a Europe that fulfils the slogan “united in diversity”.
|
[2007/02/20]
Balkan Case Challenge 2007, Vienna 20th-25th May 2007
WUS Austria invites exceptional students from Albania, Austria, Bosnia and Herzegovina, Bulgaria, Croatia, FYR Macedonia, Kosovo UNMIK, Moldova, Montenegro, Romania, Serbia and Slovenia, who study law, economics, political sciences, international relations, information technologies or related disciplines to take part at the at the Balkan Case Challenge 2007 Student Case Competition.
|
[2007/02/18]
Küldj egyperces videót az UNICEF-nek!
Szeretnéd megmutatni, hogy te is tudsz tenni valamit a világért? Ha nem vagy még 25, készíts egy egyperces videót, melyben elmondod mit gondolnak a fiatalok a világról, amelyben élnek, és mit tesznek érte.
|
[2007/02/17]
Participation in all its forms: European symposium on diversity and participation
 The “Participation in all its forms – European symposium on diversity and participation” event is an opportunity to illustrate the potential of the youth sector.
|
[2007/02/17]
Europa ta – Viitorul tău
Consiliul Tineretului din România anunţă lansarea naţională a Proiectului European: Europa ta – Viitorul tău, adresat tinerilor din România în contextul activităţilor prilejuite de aniversarea în 2007 a 50 de ani de la semnarea Tratatului de la Roma.
|
[2007/02/17]
Communitas Alapítvány - pályázatok
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet:
|
[2007/02/15]
Intergenerational Leadership Programme: A Global Intergenerational Forum
A principal reason why the Intergenerational Forum focuses on young leaders specifically is because, more than any other group in society, their training will most likely have great and ripple impact on society.
|
[2007/02/15]
“Young Active Citizens” Award
For the fifth time, the Council of Europe is organising the “Young Active Citizens” Award with a view to promoting active participation of young people in society by rewarding outstanding/ innovative projects/actions in this respect.
|
[2007/02/11]
"Be the Change!"
Peace Child International has created the "Be the Change!" Programme (BTC!) to support young people to get involved in local community action and development projects. Peace Child encourages young people to BE THE CHANGE they want to see in their communities and to make it possible we created a small scale grant programme for youth-led projects.
|
[2007/02/10]
Műhelytámogatás
Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága (MTK) pályázatot hirdet a magyar nyelven, illetve magyar témában tudományos kutatást folytató civil szervezetek részére működési támogatás elnyerésére.
|
[2007/02/10]
Építsük közösen újra az Ön szervezetét
A Prisma Egyesület pályázatot hirdet olyan civil szervezetek számára, akik szervezetük működését hatékonyabbá szeretnék tenni, humánerőforrás menedzsment, PR, pályázatírás, projektmenedzsment, forrásszerzés tevékenységeiben.
|
[2007/02/10]
Humánerőforrás képzés
A Prisma – Sokszínű Fiatalságért Egyesület pályázatot hirdet „Humánerőforrás képzés” című felkészítőn való részvételre.
|
[2007/02/09]
XII Hohanyo Olimpia - Madarasi Hargita - 2007. március 1 – 4.
A HObortos rendezveny hagyomanyos szervezoi az Udvarhelyi Fiatal Forum (UFF), a Temesvari Magyar Diakszervezet (TMD) es a Magyar Ifjusagi Szervezetek Szovetsege (MISZSZ) szeretettel var mindenkit a marcius 1-4 kozotti XII HOhanyo Olimpiara a Madarasi Hargitara. Gyertek el, jo buli lesz iden is. Alabb olvashato a rendezveny programja.
|
[2007/02/08]
Pályázat
A Levéltári Kollégium pályázatot hirdet 2007. I. félévére, a magyar történelem levéltári kutatására, és az eredmények közzétételére.
|
[2007/02/08]
Felkészítő
A temesvári START - Tanácsadó és Továbbképző Iroda partnerségben az Európai Katolikus Információs Központtal (OCIPE), 2007. február 16-án, pénteken 17 órai kezdettel, a temesvári Kós Károly Közösségi Központban felkészítést tart bánsági magyar civil szervezetek számára, melyben megismerkedhetnek az Európai Unió kezdeményezéseihez és programjaihoz kapcsolódó közvetlen pályázatokkal és forráslehetőségekkel.
|
[2007/02/07]
Munkalehetőség
Mansoon Outsourcing keres ügyfelet, a román piacon 11 éve működő multinacionális vállalat számára, CEO asszisztens pozícióra. Amennyiben érdekli a pozíció, kérjük küldje el önéletrajzát a: resurse.umane@mansoon.ro e-mail címre vagy a: 021 331 25 44-es fax számra. További információkért hívhatja a: 0726106039 telefonszámot.
|
[2007/02/07]
Hídvégi Mikó Alapítvány - pályázat
Érdekel az uniós kérdések, pályázatok, regionális fejlesztések világa? Szeretnél szakmai gyakorlatot szerezni Magyarországon? A budapesti Hídvégi Mikó Alapítvány ismét meghirdeti pályázatát a magyarországi uniós pályázatokkal foglalkozó közreműködő szervezeteknél, fejlesztési ügynökségeknél, 1 hónapos szakmai gyakorlatra határon túli magyar szakemberek, egyetemi és PhD hallgatók számára.
|
[2007/02/07]
Bursa Copernicus - Germania
Copernicus este o asociatie a fostilor studenti, doctoranzi si începatori din diferite profesii care doreste sa sprijine studenti dotati din Europa de Est si de Sud Est.
|
[2007/02/07]
RÉSZKÉPZÉS EREDMÉNYEK!!!
Nyilvánossá váltak a 2006/2007-es tanév tavaszi szemeszterében egyéni valamint csoportos részképzős tanulmányutak eredményei. Az információk megtekinthetők a Részképzés eredmények - ÚJ!!! menüpontra kattintva! Gratulálunk a nyerteseknek!
|
[2007/02/06]
XII. Hohanyo Olimpia

Helyeket lehet foglalni a Hohanyo Olimpiara! Reszletek...
|
[2007/02/05]
Kérdőívezés
A Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány kérdezőbiztosokat keres egy 2007. február 8.-26. között zajló kérdőíves kutatáshoz az alábbi településekre:
|
[2007/02/05]
Kérdőívezés
Az Etnikumközi Viszonyokat Kutató Központ kérdezőbiztosok jelentkezését várja egy 2007. február 1-19 között zajló kérdőíves felmérésre a következő településekre:
|
[2007/02/05]
Szakmai gyakorlat
Érdekel az uniós kérdések, pályázatok, regionális fejlesztések világa? Szeretnél szakmai gyakorlatot szerezni Magyarországon? A budapesti Hídvégi Mikó Alapítvány ismét meghirdeti pályázatát a magyarországi uniós pályázatokkal foglalkozó közreműködő szervezeteknél, fejlesztési ügynökségeknél, 1 hónapos szakmai gyakorlatra határon túli magyar szakemberek, egyetemi és PhD hallgatók számára.
|
[2007/02/04]
INTERNATIONAL SUMMER SCHOOL SEGGAU 2007
This year's Summer School will take place from June 30th to July 14th again at Seggau Castle (near Graz/Austia) and will focus on the topic "European Culture(s) - The Challenge of Diversity and Unity".
|
[2007/02/04]
Milvus ösztöndíj
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület meghirdeti a zoológiai, ökológiai és természetvédelmi érdeklődésű közép-, főiskolás és egyetemi diákok számára a Milvus ösztöndíjat.
|
[2007/02/01]
LICITATIE PROIECTE STUDENTESTI
Agentia pentru Sprijinirea Studentilor sprijina organizatiile studentesti legal constituite, din fiecare centru universitar, precum si Casele de Cultura Studetesti sa desfasoare activitati studentesti sau in folosul studentilor, tinand cont de prioritatile identificate prin fiecare apel bugetar si de activitatale prevazute in regulamentul de organizare si functionare a Caselor de Cultura Studentesti.
|
[2007/01/30]
Anunt concurs semestrial de proiecte de tineret in Judetul Cluj
Autoritatea Nationala pentru Tineret, prin intermediul Directiei Judetene pentru Tineret Cluj anunta organizarea concursului local de proiecte de tineret pentru sustinerea actiunilor de tineret pentru primul semestru al anului 2007.
|
[2007/01/30]
Concurs de literatură organizat de Ambasada Germaniei pe tema
Ambasada Republicii Federale Germania organizează şi în anul 2007 - împreună cu Serviciul German pentru Schimburi Academice (DAAD), Institutul Goethe din Bucureşti precum şi Serviciul pentru Schimburi Pedagogice - un concurs de literatură, sub patronajul ambasadorului german, domnul Roland Lohkamp. Toţi elevii şi studenţii sunt invitaţi călduros să participe la acest concurs! Se pot câştiga călătorii de studii în Germania şi mai multe premii.
|
[2007/01/30]
Bursele Monbukagakusho-MEXT pentru anul 2007 oferite de Guvernul Japoniei
A. BURSE DE STUDIU ("Undergraduate student") B. BURSE DE CERCETARE ("Research student") C. BURSE PENTRU PROFESORI ("Teacher Training Program") D. BURSE PENTRU STUDIUL LIMBII SI CULTURII JAPONEZE ("Japanese Studies")
|
[2007/01/30]
Kent first UK University to launch scholarship scheme for Romanian students
In a move which marks the entry of Romania to the EU in January 2007, the University of Kent has become the first UK university to be part of a financial support scheme for talented postgraduate students from the Eastern European country. In partnership with the Ratiu Foundation UK, the University of Kent has developed a package which includes tuition fees at the home/EU rate and a £3,000 Ratiu Foundation Scholarship for two student places: MSc in Information Security and Biometrics MSc in Biomedical Imaging
|
[2007/01/30]
Programul Spatii verzi
MOL Romania, in colaborare cu Fundatia pentru Parteneriat, lanseaza programul Spatii verzi - program ce urmareste implicarea comunitatilor in proiecte de infiintare, amenajare si de reabilitare de spatii verzi publice. Programul este destinat organizatiilor neguvernamentale din Romania in parteneriat cu scoli si/sau institutii publice.
|
[2007/01/29]
ÁLLÁSHIRDETÉS - KMDSZ
A KOLOZSVÁRI MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG (KMDSZ) teljes munkaidős irodavezetõi feladatkörre munkatársat keres.
|
[2007/01/26]
Tudományos-kutatói ösztöndíj felsőoktatásban tanulók számára
Pályázhatnak mindazon egyetemi és magiszteri hallgatók, akik konferencián vagy tanulmányúton szándékszanak részt venni, akik kutatási programokban dolgoznak, tudományos tanulmányok elkészítésére vállalkoznak, valamint azok, akik tudományos kiadványokat jelentetnek meg, művészeti előadásokat vagy kiállításokat szerveznek.
|
[2007/01/25]
Temesvári Műszaki Tudományos Diákkonferencia 2007
A 9. TDK május 11-13. között kerül megrendezésre. A konferencia nemcsak a kihívásról, erdélyi és határon túli magyar diákok tudományos munkáinak versenyéről, hanem ismerkedésről, szórakozásról, tapasztalatszerzé sről és tapasztalatcseré ről szól. Tehát aki kívánja összekötni a kellemest a hasznossal, az csatlakozzon a TDK alkalmával tartott rendezvénysorozaton akár a versenyzők táborához akár a hallgatósághoz.
|
[2007/01/17]
Erdélyi magyar egyetemi hallgatók tudományos-szakmai képzésének támogatása.
A pályázat tárgya: Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2007. április 12 - 14 között Kolozsváron megrendezésre kerülő XVII. tudományos ülésszakán való résztvétel támogatása, amelyik magába foglalja a tudományos ülésszakon, a továbbképzőkön, az állófogadáson, az operaelőadáson és a társasági programon való részvételt, a rendezvény mappáját valamint két éjszakára szállást az Unitárius Kollégium Diákszállásán.
|
[2007/01/15]
Szakleírások 2007. Tájékoztató körút és szociológiai felmérés
Jelenleg nem létezik olyan magyar nyelvű kiadvány, amely a romániai egyetemekről részletes, a középiskolás diákok számára is érthető képet vázolna az egyetemeken tanulható szakokról. Ezen hiányosságot szeretné pótolni az Országos Magyar Diákszövetség a Szakleírások 2007 című kiadvánnyal.
|
[2007/01/15]
School of Politics and International Relations, University of Nottingham, 19th –20th April 2006
This two day conference aims to provide a friendly environment in which research students can attend, develop contacts with other researchers in their field, and gain experience of presenting research to their peers. The conference is aimed at research students of all levels and proposals are welcome from students working in the field of European Studies within various disciplines.
|
[2007/01/15]
AIPES summer program on politics and economics, July 14th - August 6th, 2007, Prague
Experience Prague this summer in a unique educational environment with 100 students from more than 25 countries in Central and Eastern Europe, and the United States.
|
[2007/01/09]
Magyarorszagi munkahelyek holgyeknek, paroknak
Budapesti multinacionális vállalat felvételi vizsgát szervez, GYÁRTÓSORI ÖSSZESZERELOI állásra - (betanított munkakör) - 2007 január 26-án, 10 órától, Marosvásárhelyen
|
[2007/01/09]
Álláshirdetés
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség állást hirdet a következő tisztségek betöltésére: IRODAI REFERENS (3 személy)!
|
[2007/01/06]
Nyári Egyetem
The Helsinki Foundation for Human Rights is organizing the 18th International Summer School on Human Rights. The School will be held in Warsaw-Miedzeszyn, Poland, between 23 and 30 June 2007.
|
[2006/12/22]
Álláslehetőség
Újabb ajánlatokkal bővült a csíkszeredai székhelyű Vecorom Munkaerő Közvetítő Iroda kínálata. Bővebb információk a www.vecorom.ro honlapon.
|
[2006/12/22]
Apáczai Közalapítvány 2007. évi első pályázati felhívása
Megjelent a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány 2007. évi első pályázati felhívása. Részletek az alábbi linkre kattintva: http://www.apalap.hu/palyazatok/pf000023.html
|
[2006/12/20]
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

|
[2006/12/15]
OUTWARD BOUND ORGANIZATIONAL DEVELOPMENT (OBOD)
A cégek sokat fektetnek az alkalmazottaikban, rendszeresen szakmai és teambuilding tréningre viszik õket. Miért ne lehetne ezt a non-profit szervezetek számára is gyakrabban lehetõvé tenni?
|
[2006/12/05]
Részképzés!!!
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2006/2007-es tanév tavaszi szemeszterében történő részképzős tanulmányútra. A Részképzés-ÚJ menüpontra kattintva letölthető: a pályázati felhívás szövege, a pályázati adatlapok, valamint az elbírálási pontrendszer.
Sikeres pályázást kívánunk!
|
[2006/12/05]
ÖSSZHANG-ban
Az ÖSSZHANG állásfoglalása: Multikulturalizmus a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen?
|
[2006/12/04]
Ma őket, holnap minket?
2006-ban, Románia Európai Uniós csatlakozása megszavazásakor OKTATÓKAT RÚGNAK KI A BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEMRŐL!
mert végrehajtják azt, ami a BBTE programjában szerepel: kétnyelvű táblák kihelyezése.
|
[2006/12/04]
Pályázati felhívás!
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) pályázatot hirdet nappali szakos egyetemi hallgatók számára tanulmányok, elemzések készítésére „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) reformja” témakörben.
|
[2006/12/03]
OMDSZ Műhelytábor
2006. december 8-10 között kerül sor a romániai ANSIT és a Communitas Alapítvány támogatásával, az Országos Magyar Diákszövetség szervezésében az OMDSZ Műhelytáborra.
|
[2006/11/30]
Mindentudás Egyeteme előadás
2006. december 11. Somfai László: Egy mestermű rejtett üzenete előadására kerül sor. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2006/11/30]
Mindentudás Egyeteme előadás
2006. december 4-én Janka Zoltán: Agybajbiológia – a kedélyvesztéstől a tébolyig előadására kerül sor. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2006/11/29]
Ösztöndíj
Fundatia Ratiu acorda 25 de noi burse anual pentru masteranzi si doctoranzi care doresc sa isi continue studiile sau sa faca cercetare in Marea Britanie.
|
[2006/11/29]
Fiatalok Lendületben program 4. Alprogramja
Az Európai Bizottság pályázati felhívást tesz közzé a Fiatalok Lendületben program 4. Alprogramja (Ifjúsági munkások és támogatási rendszerek) keretén belül. A jogosultsági feltételek teljesítése esetén a program működési támogatást nyújt az európai szinten aktív ifjúsági civil szervezeteknek.
|
[2006/11/29]
Pályázatírás és Projektmenedzsment képzés
A Prisma – Sokszínű Fiatalságért Egyesület pályázatot hirdet „Pályázatírás és Projektmenedzsment képzés” című felkészítőn való részvételre. A képzés időpontja: 2006. december 9-10. Jelentkezési határidő: 2006. december 4., 16:00 óra Helyszín: Kolozsvár
|
[2006/11/29]
Állást keresek!
A temesvári START - Tanácsadó és Továbbképző Iroda a romániai ANSIT támogatásával harmadik alkalommal szervezi meg az Állást keresek! című képzéssorozatot 2006. december 9-én és 10-én. A program célja a hatékony álláskereső technikák elsajátítása a következő témakörök bemutatásával: önéletrajz-írás, motivációs levél szerkesztése, önismeret, hatékony kommunikáció és interjú-szimulálás.
|
[2006/11/29]
Pályázat
Administratia Fondului Cultural National acorda finantari nerambursabile pentru proiecte culturale cu derulare in intervalul 15 martie-30 octombrie 2007.
|
[2006/11/22]
Részképzés
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatán a 2006/2007-es tanév tavaszi szemeszterében történő részképzős tanulmányútra. A Részképzés-ÚJ menüpontra kattintva letölthető: a pályázati felhívás szövege, a pályázati adatlapok, valamint az elbírálási pontrendszer.
Sikeres pályázást kívánunk!
|
[2006/11/22]
XVI. TMD Fesztivál
A Temesvari Magyar Diákszervezet november 23-26-án rendezi meg a XVI. TMD Fesztivált.
|
[2006/11/17]
Orvosi könyvbörze…nem csak „orvosisoknak”
Nagyváradon, november 21.-en, kedden, 15.00 órai kezdettel, akár este 22.00-ig az Ifjúsági Központban (NMD Pince), Sas Palota, 2-4 szám alatt "Orvosi könyvbörze".
|
[2006/11/17]
NMD gólyabál
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség idén, december 7.-én rendezi meg a nagyváradi magyar egyetemi hallgatók Gólyabálját. E színvonalas rendezvény egyike a legnagyobb hagyománnyal rendelkezőknek a diákszövetség életében.
|
[2006/11/14]
Kárpát-medencei Fiatal Politológusok II. Konferenciája
2006. december 1-2-án (péntek-szombat), Miskolcon tartja második találkozóját a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok Konferenciája. Ennek keretében fiatal politológusok, politikatudományi/ társadalomtudományi graduális tanulmányokat (BA, MA) folytató hallgatók, illetve doktoranduszok mutathatják be kutatásaik eredményét.
|
[2006/11/12]
Oxfam International Youth Partnerships 2007-2010
Oxfam International Youth Partnerships is a global network of young people working with their communities to create positive, equitable and sustainable change. If you are working with your community to create a positive future then you can apply to be a part of the Oxfam International Youth Partnerships.
|
[2006/11/12]
Szakmai gyakorlat az Európai Integrációs Minisztériumban!
A szakmai gyakorlatra mind egyetemisták, mind egyetemet végzett személyek jelentkezhetnek. A gyakorlat időtartama minimum 10, maximum 30 munkanap, egy évben akár többször is.
|
[2006/11/12]
"2007 Roma Access"
A Közép-Európai Egyetem (CEU) új programja: "2007 Roma Access"
|
[2006/11/08]
Álláshírdetés
A Miraclefashion cég egyetemistákat szeretne foglalkoztatni fordítási munkákhoz; magyar vagy angol nyelvről olasz, spanyol, orosz, német (vagy más) nyelvekre.
|
[2006/11/08]
Kérdőívezés
Az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja (Centrul de Cercetare a Relaţiilor Interetnice) kérdezőbiztosok jelentkezését várja egy november 15-22 között zajló Erdély szintű kérdőíves felmérésre.
|
[2006/11/08]
ÁLLÁSBÖRZE KOLOZSVÁRON
Az E-Meló Munkaközvetítő Hálózat 2006. november 16-án 10.00 órától ÁLLÁSBÖRZÉT szervez. Helyszín: a kolozsvári Diákművelődési Otthon Aulája.
|
[2006/11/07]
"Segítsd a jót, hogy váljon kitűnővé" - Mecénás Ösztöndíj!
November 24.-ig lehet pályázni a "Mecénás Ösztöndíj"-ra, az ösztöndíj értéke 2.000 RON.
|
[2006/11/05]
Kisebbségi felsőoktatási konferencia Kolozsváron
November 3-5 között került megrendezésre Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban a 2. Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Szakbizottsága, az Országos Magyar Diákszövetseg, a Kolozsvári Magyar Diákszövetseg és az Erdélyi Gondolat Egyesület közösen szervezett.
|
[2006/11/05]
Nyílt Napok Marosvásárhelyen
2006 november 10-11.-e között kerül megrendezésre a 3. Egyetemi Nyílt Napok a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében.
|
[2006/11/03]
XVII. KMDSZ Gólyabál
Minden bulizni vágyó fiatalt várunk november 17 -én a kolozsvári sportcsarnokba.
|
[2006/11/01]
„Fiatalok fehér éjszakája”-Nagyvárad!
November 4.-én a „Fiatalok fehér éjszakáján” Nagyváradon színpadra lép a Beatrice, valamint a D-Side, a Compact és a Havy Fuel. A koncertekre 20.00-24.00 óra között kerül sor a város központjában, a Mihai Eminescu parkolóban.
|
[2006/11/01]
“Noapte Albă”
Autoritatea Naţională pentru Tineret lansează pe 4 noiembrie 2006 un nou concept de eveniment adresat tinerilor şi intitulat “Noapte Albă”.
|
[2006/11/01]
Álláshírdetés
Magyarországi internetes cég keres több munkakörbe internetes, kizárólag otthonában végzendő távmunkához, otthoni internetkapcsolattal és gyors számítógéppel rendelkező, magyarul anyanyelvi szinten beszélő embereket.
|
[2006/10/29]
Nagyváradi évszakok - fotó és képeslap pályázat
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség Reklámgrafika Szakosztálya és a www.nagyvarad.ro internetes oldal fotó- és képeslappályázatot hírdet.
A pályázat témája: A NAGYVÁRADI ŐSZ
|
[2006/10/29]
The Mummert Foundation Scholarships
The Mummert Foundation funds students of economics, business administration or engineering who are in their 3rd or 4th academic year and come from one of the following countries: Bulgaria, Estonia, Croatia, Latvia, Lithuania, Poland, Romania, Serbia and Montenegro, Slovakia, Slovenia, Czech Republic or Hungary.
|
[2006/10/29]
Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (a továbbiakban: OKM) ösztöndíjas pályázatot hirdet a 2006. évre határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást.
|
[2006/10/29]
2006-2007 GE Foundation Scholar-Leaders Program Romania
The GE Foundation, the philanthropic organization of the General Electric Company (GE), is pleased to announce its first annual scholarship program in Romania. On behalf of the GE Foundation, the Institute of International Education (IIE) is conducting this competition at five selected Romanian universities to identify 15 of the most accomplished second-year students for the GE Foundation Scholar-Leaders Program, in the fields of economics, management, engineering and technology.
|
[2006/10/29]
Programul de burse la Universitatea Oxford
CENTRUL EDUCAŢIA 2000+ anunţă Programul de burse la Universitatea Oxford finanţat de către Open Society Institute, Foreign and Commonwealth Office şi Universitatea Oxford
|
[2006/10/29]
Álláshírdetés
Agentia Nationala pentru Programe Comunitare in Domeniul Educatiei si Formarii Profesionale (ANPCDEFP) va administra programele comunitare “Lifelong learning-Invatare pe tot parcursul vietii“ si “Youth in Action-Tineret in Actiune” in Romania, in perioada 2007-2013.
|
[2006/10/28]
Álláshírdetés
Firma DotCom Logistica si Distributie, cu sediul in Bucuresti cauta sa angajeze part-time (program 6 ore) stundenti vorbitori de limba maghiara - pentru post -Operator Call Center pentru un proiect outbound de telemarketing/telesales in domeniul Telecomunicatiilor.
|
[2006/10/17]
Álláshírdetés
A KOLOZSVÁRI MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG (KMDSZ) irodavezetői feladatkörre munkatársat keres.
|
[2006/10/16]
"Üdvözlünk a szektorban"
A NIOK Alapítvány "Üdvözlünk a szektorban" címmel megrendezi ingyenes képzését. A képzésre egyetemisták, főiskolások valamint a nonprofit szervezetek azon munkavállalóit (és rendszeres önkénteseit) várják, akik a civil szférában újnak, kezdőnek számítanak, ismereteik az üzleti vagy állami szférából származnak.
|
[2006/10/11]
Undergraduate Student Exchange 2007-2008
Open Society Institute - New York şi Centrul Educaţia 2000+ anunţă programul de burse Undergraduate Student Exchange 2007-2008.
|
[2006/10/08]
Megalakult a Szakosztályvezetők Tanácsa
Október 14-én a Nagyváradi Magyar Diákszövetség vezetősége rendkívüli ülést tartott, és megállapodott a Szakosztályvezetők Tanácsának megalakításában.
|
[2006/10/08]
ÖNKÉNTES TÁBOR vol. II.
Október 13-15 között az NMD megrendezi a II. Önkéntesképző tábort Vársonkolyoson a tábori házban. Jelentkezni még lehet az Infjúsági Központban hétköznap naponta 10-22 valamint hétvégén 10-20 óra között.
|
[2006/10/08]
ÁLLÁSBÖRZE – NAGYVÁRAD
2006. október 13-án 10,00 órától az E-Meló Munkaközvetítő Hálózat és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség ÁLLÁSBÖRZÉT szervez, melynek helyszíne a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házának Aulája.
|
[2006/10/08]
"Lépésről-lépésre a jövőért"
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) "Lépésről-lépésre a jövőért" elnevezéssel az önkéntességet bemutató programsorozatot indított útjára a hétvégén Vársonkolyoson. A szeptember 30- október 1 között megszervezett tábor a programsorozat első állomása volt, amelyet egy újabb tábor és számtalan fórum követ majd a közeljövőben.
|
[2006/10/08]
NMD hírek
Nagyvárad két legnagyobb, legtekintélyesebb diákszervezet, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Demokrata Párt Bihar Megyei Diákszervezete együttműködési szerződést írt alá.
|
[2006/09/28]
Gloria Victis
A Rákóczi Szövetség hagyományainak megfelelően idén is megrendezi Gloria Victis nevű rendezvénysorozatát, mely alkalmat ad 1956 szellemének felidézésére, az akkori hősök örökségének ápolására. Az ünnepségsorozat idén kiemelkedő jelentőséggel bír, tekintettel arra, hogy a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját ünnepeljük. Az rendezvénysorozat 2006. október 21-23. között kerül megrendezésre Budapesten.
|
[2006/09/27]
Mindentudás Egyeteme előadás
2006. október 9. Kovács Ilona Mennyi ész kell a látáshoz? előadására kerül sor. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2006/09/27]
Mindentudás Egyeteme előadás
2006.október 2-án Szabó Miklós: Légiuralom-elmélet - légi fegyverkezés - a Magyar Királyi Légierő az 1930-as években előadására kerül sor. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2006/09/27]
Lépésről-lépésre a jövőért
Lépésrõl-lépésre a jövõért- elnevezéssel ifjúsági táborsorozat elsõ állomását szervezi meg szeptember 30 - október 1 között a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Vársonkolyoson.
|
[2006/09/27]
NMD-lakásközvetítés és diáklap-szerkesztés
Szerdán, szeptember 27-én 21.00 órától az Ifjúsági Központba várunk mindenkit aki részt szeretne vállalni a Pár Sor nagyváradi diáklap szerkesztésében. Jelenleg is működik az NMD Ifjúsági Központjában a LAKÁSKÖZVETÍTÉSI PROGRAM.
|
[2006/09/25]
Műhelytábor az NMD-nél
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség 2006 szeptember 15. és 17. között Mûhelytábort szervezett Vársonkolyoson. A táborban a Diákszövetség elnöksége mellett szakosztályvezetők és a szervezet referensei vettek részt.
|
[2006/09/25]
Októberben jelenik meg a 2006-os Gólyafüzet
2002-tõl kezdõdõen a Nagyváradi Magyar Diákszövetség minden tanévkezdéskor kiadja az elsõ éveseknek irányt adó Gólyafüzetet. Elsõéves egyetemistaként idegen városban nem felhõtlen az élet. A vizsgák, tanárok, új életstílus mellett az idegen környezet, ismeretlen város csak megnehezíti a boldogulást.
|
[2006/09/22]
"Formate de Formatori in Educatia pentru Drepturile Omului"
Asociatia ACT in parteneriat cu Fundatia Life va invita sa va inscrieti la cursul "Formate de Formatori in Educatia pentru Drepturile Omului" care va avea loc in Oradea.
|
[2006/09/21]
International Conference of Young Researchers
International Conference of Young Researchers 2006, November 10 2006, Chisinau, Moldova Conference topics: - Section of Biological, Medical, Chemical, Agricultural and Ecological Sciences; - Section of Mathematical, Physical and Engineering Sciences; - Section of Economical, Humanistic and Art Sciences.
|
[2006/09/21]
Szaknyelvi továbbképzés
Szaknyelvi továbbképzés a Kárpát-medencei magyar szakértelmiség részére.
|
[2006/09/21]
Southern Workshop in Macroeconomics
The 2007 Southern Workshop in Macroeconomics (SWIM) sponsored by the University of Auckland, Reserve Bank of New Zealand, and the Treasury will be hosted by the Economics Department at the University of Auckland from 9 - 11 March 2007. Interested scholars are invited to submit papers (or abstracts) as pdf attachments to swim@auckland.ac.nz
|
[2006/09/21]
Research fellowship
For the academic year 2006/2007 Universita degli Studi di Padova, Italy, offers 10 research fellowships for foreign students to attend Doctoral Schools.
|
[2006/09/14]
EU.select offers two different kinds of internships from march 2007
Internship Public Affairs Consulting The intern will get an insight and will actively contribute to the practical work of a PA consultant. His/her main tasks will be to conduct research on new policies and analyze their impact on the business field of various clients, as well as to constantly monitor important policy fields,to draft briefing papers and prepare presentations.
|
[2006/09/14]
CURS POSTUNIVERSITAR DE DEZVOLTARE COMUNITARA - ediţia a II-a
Universitatea Babes-Bolyai, Catedra de Stiinte Politice impreuna cu Reteaua organizatiilor active in dezvoltare comunitara RuralNet, anunta lansarea in al doilea an consecutiv cursul postuniversitar de specializare in domeniul dezvoltarii comunitare pentru anul universitar 2006-2007.
|
[2006/09/14]
NMD hirek
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) idei programjairól számolt be Debreczeni Sándor, a NMD elnöke.
|
[2006/09/13]
Internship at CEE Bankwatch Network and Friends of the Earth Europe, Brussels
Project: Greening the European Investment Bank
Deadline: 22 September
CEE Bankwach Network and Friends of the Earth Europe are looking for an intern/stagiare to assist our work on the European Investment Bank and for general assistance to Bankwatch Policy coordinator.
|
[2006/09/13]
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet oktatók, kutatók számára külföldi tudományos tanácskozásokra, fesztiválokra előadói minőségben, valamint művészeti mesterkurzusokra való kiutazás résztámogatására, a Kisebbségi Tanács 2006. évi célalapjaiból.
|
[2006/09/13]
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány pályázatot hirdet az ifjúság közéleti tevékenységének támogatásra, a Kisebbségi Tanács 2006. évi célalapjaiból. Csak 2006. október-december időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehet pályázni. PÁLYÁZNI AZ ALÁBBI TÉMAKÖRÖKBEN LEHET: • helyi, területi és regionális szintű képzések, konferenciák, vetélkedők szervezése, felkészült szakértők bevonásával; • szórványban működő ifjúsági szervezetek programjainak támogatása. Feltételek: olyan szórvány településeken működő szervezetek pályázhatnak, amelyekben a magyarság számaránya 20% alatti; • középiskolás szervezetek kisebb programjainak, kezdeményezéseinek támogatása (ebben az esetben a felső határ 100 RON). Egy diákszervezet legtöbb három pályázatot nyújthat be. Ez a témakör esetében a pályázati kiírás folyamatos és külön pályázati űrlapot kell kitölteni.)
|
[2006/09/12]
Mindentudás Egyeteme előadás
2006. szeptember 25-én Petrovay Kristóf A Nap kapujában c. előadására kerül sor. Jelentkezni lehet a 0036-1-4311659-es telefonszámon, illetve a www.mindentudas.hu honlapon. A helyszínen televíziós felvétel készül, ezért kérjük, legkésőbb 19.00 órái érkezzen meg. A belépés díjtalan. Az előadás helyszíne és időpontja: Jövő Háza, Teátrum, Budapest, II. kerület, Fény u. 20-22, 2006. szeptember 25., 19.30.A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2006/09/12]
Mindentudás Egyeteme előadás
2006. szeptember 18-án Békési László Mit várhatunk egy modern államtól - és ez mibe kerül nekünk? c. előadására kerül sor. Jelentkezni lehet a 0036-1-4311659-es telefonszámon, illetve a www.mindentudas.hu honlapon. A helyszínen televíziós felvétel készül, ezért kérjük, legkésőbb 19.00 órái érkezzen meg. A belépés díjtalan. Az előadás helyszíne és időpontja: Jövő Háza, Teátrum, Budapest, II. kerület, Fény u. 20-22, 2006. szeptember 18., 19.30. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
|
[2006/09/11]
Kutatók éjszakája - a kutatók köztünk vannak
Szeptember 22-én rendezik meg az Európai Kutatók Éjszakáját, melynek keretében Európa szerte egyszerre zajlanak majd a tudományos kutatást népszerűsítő programok.
|
[2006/09/11]
Kutatók éjszakája - a kutatók köztünk vannak
Szeptember 22-én rendezik meg az Európai Kutatók Éjszakáját, melynek keretében Európa szerte egyszerre zajlanak majd a tudományos kutatást népszerűsítő programok.
|
[2006/09/11]
Betöltetlen államilag támogatott helyek a Filozófia szakon, magyar vonalon a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és
A BBTE-en a Filozófia szakon magyar tagozaton betöltetlenül maradt 8 államilag támogatott (ingyenes) hely. A szeptember 11-21 közötti időszakban újabb felvételi beiratkozást szerveznek. Ebben az időszakban természetesen olyanok is beiratkozhatnak, akik tandíjas helyekre szeretnének jelentkezni.
|
[2006/09/08]
Arculattervezés és PR ifjúsági szervezeteknek - tréning
A START – Tanácsadó és Továbbképző Iroda a magyarországi Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) támogatásával október 13-15 között tréninget szervez Arculattervezés és PR ifjúsági szervezeteknek címmel 18-35 év közti fiatalok számára Temesváron.
|
[2006/09/08]
Programe de master şi traininguri la Bucureşti
Accesarea si absorbtia Fondurilor Structurale dupa ianuarie 2007 constituie cea mai mare provocare pentru administratia publica, pentru mediul de afaceri, fermieri si sectorul ONG de dupa 1989. Integrarea europeana insasi depinde in mod vital de o optima si eficienta absorbtie a celor peste 30 de miliarde de euro destinate Romaniei in perioada 2007-2013.
|
[2006/09/08]
Dreaming Europe - Berlin
You are interested in Europe and politics and want to visit Berlin? Then let us invite you to our 13th European student council "Dreaming Europe" in Berlin.
|
[2006/09/08]
Hogyan pályázzunk EU-s forrásokra?
Románia várhatóan 2007. január 1-től tagja lesz az Európai Uniónak. A csatlakozással megnyílnak az európai uniós források, amelyek az erdélyi medencében működő kisvállalkozások számára is elérhetőek lesznek pályázati úton.
|
[2006/09/08]
Kulturális célú szervezetek támogatása
Határon túli szervezetek is pályázhatnak magyarországi lebonyolítóval, tavaszi eredményeket lásd: vigado.hu Határidő: 2006. október 14. Pályázati díj: 4.000 HUF.
|
[2006/09/05]
Állások a rendőrségen felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára
Újabb munkatársakat toboroz a Román Rendőrség tiszti állásokba A Román Rendőrség keretén belül működő Szervezett Bűnözés Elhárításáért felelős főosztály 60, illetve a gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egység 38 tiszti állást hirdetett meg.
|
[2006/09/05]
Megújult az Apáczai Közalapítvány honlapja
2006. augusztus 31-én frissítették A Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány honlapját. · Hogyan dönt a kuratórium? - a döntéshozatali eljárásrendet közzé tettük. · Interjút olvashat dr Stark Ferenccel, a kuratórium júliusban hivatalba lépett új elnökével. · Hazatérni vagy Magyarországon maradni? -közreadunk egy 2001-ben készített kutatásjelentést. · Továbbra is elérhetõk az EU-s és más felnõttképzési lehetõségek határon túli munkavállalók számára, és még sok minden más...
|
[2006/09/04]
Handbook about the Bologna-process
Asociatia Universitatilor Europene (EUA) si RAABE au publicat primul manual Bologna, un instrument flexibil si practic pentru a sustine activitatea profesionistilor in domeniul invatamantului superior, cadre didactice sau personal administrativ, in introducerea si implementarea aspectelor Bologna in institutiile in care isi desfasoara activitatea.
|
[2006/09/04]
IX. Humán- és reáltudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
2006. november 25-26. között kilencedik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Tudományos Diakköri Konferenciát a Kolozsvári Magyar Diákszövetség.
|
[2006/09/04]
Megszűnik a határon túliak kollégiuma
A magyar kormány úgy döntött, a Márton Áron Szakkollégiumot beolvasztja a Balassi Bálint Intézetbe.
|
[2006/09/04]
Pályázati lehetőség szervezeteknek- European Cultural Foundation
The ECF Grants Programme supports projects that promote European cultural exchange and cooperation. We fund small and medium-sized independent cultural organizations that work on cross-border and inter-regional projects. We have two annual grant rounds. The next deadline for applications is 15 September 2006, for projects starting after November 2006. Further information:
|
[2006/08/29]
Magyarországi munkalehetőség
Fiatal pályakezdõ, felsõfokú végzettséggel rendelkezõk jelentkezését várjuk...
|
[2006/08/25]
Studium Academicum Alapítvány ösztöndíjpályázata
A Studium Academicum Alapítvány olyan diákok megsegítésére hirdet tanulmányi segélyezési pályázatot, akik iskolai vagy egyetemi képzésük folytatásához támogatást igényelnek.
|
[2006/08/25]
2007-től tandíj?!- Din 2007, studenţia se plăteşte
Autorităţile din învăţământul universitar pregătesc o nouă lege a educaţiei care va aduce schimbări usturătoare pentru buzunarul viitorilor studenţi. De anul viitor, sau cel târziu din 2008, nici la facultăţile de stat nu se va mai putea intra fără plata unei taxe. Absolvenţii de liceu vor da concurs pentru a obţine un bon valoric, cu care se vor putea înscrie la ce facultate vor dori.
|
[2006/08/25]
A Nemzeti Civil Alapprogramhoz pályázók figyelmébe
A Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa nyilvános kérdőíves felmérést készít az NCA eddigi működésével, tevékenységével, eredményeivel kapcsolatos vélemények, tapasztalatok összegyűjtése érdekében, ehhez kérjük a civil szervezetek vezetőinek, képviselőinek segítségét.
|
[2006/08/24]
Nyári Főiskolás Tábor
A Rákóczi Szövetség 2006. augusztus 28- szeptember 2. között idén is megszervezi a Nyári Főiskolás Tábort, Szentendrén.
|
[2006/08/24]
Őszi felvételi a Pécsi Tudományegyetemen
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara pótfelvételt hirdet Üzleti Képzések Angol Nyelven elnevezésû főiskolai, gazdálkodási és menedzsment (BA) és egyetemi, (MSc) közgazdasági-gazdálkodási diplomát adó költségtérítéses képzéseire, amelyekre várja a határon túli magyar diákok jelentkezését is.
|
[2006/08/23]
Őszi felvételi a Sapientia EMTE-n
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2006-2007-es tanévre a következõ szakokra hirdet pótfelvételit:
|
[2006/08/23]
A Domus Hungarica Scientiarium et Artium 2006 őszi felhívása
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) által kinevezett Domus Hungarica Kuratórium magyarországi tudományos ösztöndíj-pályázatot ír ki külföldi magyar, illetve magyar tárgyú kutatásokat folytató külföldi nem magyar kutatók számára.
|
[2006/08/23]
Jókai-díj
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány pályázatot hirdet az irodalom témakörében.
|
[2006/08/23]
Szabó Ervin könyvírás-pályázat diákoknak
A VÁLTOZÓ VILÁG szerkesztősége - a VÁLTOZÓ VILÁG ALAPÍTVÁNY közreműködésével - pályázatot hirdet
|
[2006/08/23]
Ösztöndíjlehetőség - Bursa Specială
Vrei sa studiezi la universitati de prestigiu din Europa si America de Nord? Te intereseaza o cariera de succes in Romania? Ai nevoie de finantare?
|
|